Jelige: Apollo

Beküldte: admin, 2013-05-31 23:39:49  | Címkék: a

Artemisz

A fiatal nőt figyeltem, telefonált, nem hordott melltartót, elöl nyitott, zsákszerű ruháján ókori jelek futottak körbe, képzeletbeli övként is szolgálva.  Eltévedt volna, keresi az utcát, ahol le kell majd fordulnia? Nem külföldi, az biztos. Lezsernek lezser, de testtartásában van valami feszültség, lábait néztem, sportolhatott valamikor, talán esténként még kocog is. Kétfele lépne a nő, helyből helybe, és el, valahová. Kerülne egy találkozót, de már nem tudja megúszni. Számol vele. Barátja mögötte áll, akár egy faszent. Semmit sem sejt, semmit sem tud. De nem a barátja, ennyire közömbös nem lehet iránta, egy ilyen nő iránt. Tudnék vele mit kezdeni, a nő sem ellenkezne. Nem az a fajta, aki ellenkezni szokott. Vadászik, vadászaton van. Szombat délelőtt.

Nem érdekli más, az áruk sem, még ha kedvezőek is az árak. A barátnőire sem tekint. Másra utazik, nem kispályás nő. Lerí róla. Első osztályú. Nem mondom ki, hogy mit takar az első osztályú kifejezés. Nem akarom kimondani, mert nem ismerem a nőt, csak érzem, az ösztönöm azt súgja, hagyjam békén, jobban járok. Később biztosan. Minden nő azt mondja, ő nem vadászik, és úgy néz a világba, hogy kezében a nyíl, Ámor nyila, a kiválasztottjába lő. A többi már az ő dolga.

A nő érezte, hogy valaki figyeli. Abba az irányba nézett, ahonnan egy szempár sugárzását érezte. A telefonja csak néhány perce csöngött, ismeretlen szám volt, név nem tartozott hozzá, ilyenkor sohasem veszi fel, most kivételt tett. Már bánja is, senkit sem lát a közelben, oldalra fordul, de lábai előre mennének, az egyik várakozó, a másik épp mozdul. Férfihangot hall, segíthetek? A tér másik oldalán teraszok vannak, nyilvánvalóan onnan hívja valaki, mert érezni a hangjában, hogy bizalommal teli, tudja, kivel beszél, kihez szól. A nő hallgat, nem válaszol.

Honnan tudja az ismeretlen az ő telefonszámát? Óvatosság, fő az óvatosság, súgja belső énje. Nem kockáztathat. Stratégiai igazgató egy multi cégnél. Az Öregnek is köszönheti, de inkább magának. Barátnői a pultnál állnak, vásárolnak, a mögötte álló fiatalember szálkát nyelt, az biztos. A telefonhívás előtt még megkérdezte tőle, hol van a Logodi utca, biztos ismerkedni akart szegény, de csak annyit válaszolt a férfinek, hogy nem tudja, és elfordult tőle. De lehet, hogy nem is kérdezett semmit, nem szokott hozzá, hogy egy férfi olyan közömbösen álljon a közelében, mint ez az ismeretlen alak.  Akkor jött a hívás.

Találkozzunk, szólalt meg ismét a férfi. Jöjjön át a parkon, kék az ingem, a nadrágom fehér. Napszemüveget hordok, ahogy maga is, fejre tolva. Egyébként ismerjük egymást. Várom. A kapcsolat megszakadt, megszakították. A kék ruhás nő csak annyit mondott barátnőinek, ne várjatok, dolgom van, és otthagyta őket. Átvágott a parkon, a teraszokon átsiklott a szeme, egyből kiszúrta a kék inges férfit. Kezében egy szál virágot tartott. Rózsát. Természetesen pirosat. A nő utálta a piros rózsát. Bármire is szeretne ezzel utalni az idegen, biztosan nem jön be. A piros rózsa a szerelem és a házastársi kapcsolat jelképe. Sohasem tervezte, hogy férjhez akarna menni. Kérték a kezét, havonta egyszer biztosan, mindig elutasító választ adott. A szerelmet meg hagyjuk. Eddig senkibe sem volt szerelmes. Kivéve a nős Pocsait. Vele bárhova elment volna. Bárhova és bármikor. De az Öreg nem akart elválni, erre ő otthagyta. De előtte még csúnyán összevesztek.

A férfi felállt, hellyel kínálta a fiatal nőt, aki lassan, szertartásosan helyezkedett el, húzta az időt, hátha történik valami. Egy mosoly kíséretében átvette a rózsát. Kis ideig kezében tartotta, nézegette, frissen vágott, állapította meg, majd letette az asztalra. Nem ijedt meg, hosszan fürkészte a férfi arcát és szemét. Nem jutott eszébe semmi. Most nem hódítania kell, az már megtörtént, gondolta. Most rajta a sor, hogy az eléje hullott zsákmányával kezdjen valamit. De mit kezdjen? Le sem kellett volna ülnie, hagyni fenébe az egészet. A telefont. A tér másik oldalán cseveghetne a lányokkal, röhögnének, hogy mindenki őket bámulja, féktelen viháncolásukat sokan irigylik. Eszébe jutott, hogy még be sem mutatkozott.

A nő vett egy mély lélegzetet, majd mondta a keresztnevét, miként a férfi is a sajátját, még hozzá tette, Kürtösi. Egy nyitott, fényképekkel teli borítékot adott át nőnek, aki elsápadt, lélegzete felgyorsult. Nem akart hinni a szemének, itt valami tévedés van. Ez nem lehet igaz. Agya hangyabollyá vált, zúgott a feje, egy kávét kért, remegő kézzel fogta meg a csészét, aprókat kortyolva itta ki, és közben nem szólt egy szót sem. A fényképeket pillantásra sem méltatta. Mit kér a negatívokért, nyögte ki végül. Semmit. A nő nem akart hinni a fülének. A férfi egy cédulát tolt eléje, rajta egy mobilszám. Hívja fel most, tette még hozzá.

A fiatal nőt figyeltem, telefonált, nem hordott melltartót, elöl nyitott, zsákszerű ruháján ókori jelek futottak körbe, képzeletbeli övként is szolgálva. Felém nézett, de nem láthatott, a terasz oszlopai eltakartak. Kék ruhájára emlékszem. És az alakjára, ahogy ott áll a vásáros bódé előtt. Nem tudja, hogy merre induljon.