Jelige: Wasser

Beküldte: admin, 2012-12-04 21:41:48  | Címkék: w

Anyja lánya

Mindig ugyan azt rendelte. Még nem tudta, de a mai napon kivételt tesz majd. Kedvenc kávézójában ezen a napon csak páran lézengtek. Amikor belépett, a pincér vidáman köszöntötte, mint egy régi barátot. A kis apróságok fontosak voltak számára. Egy arc, ami sosem változott, egy íz, amely biztonságérzetet nyújtott. Őszes haját mindig kétrét fésülte, meleg barna szeme bizalmat és magabiztosságot árasztott. Bár szegény családból származott, mindig gondosan ügyelt a külsőségekre. Precizitása néha még saját magát is megijesztette.

Ahogy a kávéház egyre zsúfoltabb lett, elkezdte fürkészni a vendégek mimikáit, küllemét, reakcióit. Régi játéka volt ez, amelyet az üzleti életben is sikeresen kamatoztatott. Beszédesebb volt számára egy ajakbiggyesztés, vagy egy önkénytelen kézrezzenés, mint a legszebb szerelmi vallomás. Az emberek nagy része tudtán kívül kimutatja problémáit, csak kevesen tudják kontrollálni ezt a tudatalatti áramlatot. Amint a mellette ülő idős házaspárt kezdte elemezni, megijedt. A pár meglepően hasonlított szüleihez, akik éveken át szenvedtek egy kirakatházasság színfalai mögött. Sajnálta az asszonyt. Még mindig tartott a nők évezredes elnyomása, amely itt ebben az eldugott kávéházban gyönyörűen nyomon követhető volt. Továbbpásztázva a tömeget, egy pincérlányt pillantott meg. Tekintetük találkozott. Vonzották egymást, nem kétséges. Régen még gyűjtötte a trófeákat, mára már megnyugodott. Mire a pincérnő visszanézett, ő már eldöntötte, hogy egy jól irányzott gesztussal tudtára adja, tárgytalan a dolog. Ebben mesteri volt, nem ismert megalkuvást vagy bizonytalanságot.

Hirtelen egy kecses nő sétált el az asztalok között, és ült le neki háttal a szemben lévő asztalhoz. Szinte az első pillanattól vonzotta tekintetét. Háttal ült neki, érdekesen ívelt, hosszú nyaka kis anyajegyekkel volt tarkítva. Valami azt súgta, hogy meg kell néznie. Már éppen felállt volna, amikor a nő hátrafordulva belebámult az arcába. Kísértetiesen hasonlított első szerelméhez. Tudta, nem tétlenkedhet, ki kell derítenie, hogyan lehetséges, hogy mintegy húsz év távlatából egyszer csak a rég szeretett asszony ül le pár lépésnyire tőle.

– Elnézését kérem hölgyem, de megengedné, hogy pár percre raboljam a drága idejét? – lépett oda az ismerős idegenhez.
- Ismerem magát? – jött az automatikus kérdés.
- Attól tartok nem, de ebben nem vagyok teljesen biztos.
A nő habozott, ezért mindenképpen cselekednie kellett. Leült, és elkezdte mondandóját.
- Ön kísértetiesen hasonlít valakire. Kimondta a rég szeretett asszony nevét, figyelve a fiatal hasonmás reakcióit. Döbbenet ült ki a lány arcára. Könny csordult le a márvánnyá dermedt arcon.
- Az édesanyám – mondta halkan.

A lány felpattant, és elviharzott. A felismerés, hogy miért tűnt el annak idején hirtelen és nyomtalanul szerelme, letaglózta.
A legtöbb helyzetet tudta kezelni, de ezt nem. Talán nem is lehet.  Megfagyott ereiben a vér, lebénult végtagjai funkciójukat vesztették. A kávéházra kísérteties csend borult. Intett a pincérnek. Most valami erősebbet rendelt.