Jelige: tengerszem

Beküldte: admin, 2012-12-04 21:37:05  | Címkék:

Aranytoll

Sok ok miatt változhat meg az életünk. Terelhet új mederbe egy  esemény, egy utazás, vagy egy találkozás. Nálam másképp kezdődött a változás. Lassan és csendesen, mégis intenzíven. Hatott rám egy hely, egy személy, egy érzés. Ennek köszönhetően lettem író, gondolkodó,és  szerelmes.

Rá gondoltam, miközben az Aranytollba igyekeztem. A nap tejszínű sugarakat vetett a piszkosfekete betonra. Forró szellő mozgatta az ágakat, én pedig szinte rohantam. Nem volt semmi konkrét okom erre, egyszerűen már ott akartam lenni. Sorra tűntek föl- majd el mellettem az emberek, de én csak előre néztem, és szedtem a lábaimat. Kis idő múlva befordultam egy boltíves, fehér épületbe. Megnyugtató, lágy zene szólt, és félhomály uralkodott. Mélyen beszívtam a kávéillatú levegőt, és körülnéztem. Egyedül voltam. Kiválasztottam egy ablak melletti asztalt, leültem, és noteszt vettem elő. Mire a toll is előkerült, már ömlöttek a szavak a gondolataimban. Sebesen írni kezdtem. Nem létezett többé tér és idő. A rímek és a képek vették át a helyüket.  Írtam.

Hirtelen arra eszméltem, hogy valaki áll mellettem. Nem tudom, mióta, de ott volt: Marcell. Sötét, göndör tincsek keretezték az arcát. Kék szemében nosztalgia csillogott, arcán gödröcskés mosoly. Kihagyott a szívverésem. Festékfoltos kabátja lazán a szék támlájára vetve, tekintetében feszült figyelem. Táskájából kilógott egy ecset, én pedig legszívesebben a hajópadló alá süllyedtem volna. Vajon mennyit látott a füzetemből?

Tudtam, hogy az ő asztalát foglaltam el. Minden délután ugyanott ült, előtte a vázlatfüzete és egy csésze cappuchino. Esős időben általában tovább maradt, sokszor estig is. Szerette a feketeerdő- tortát. Ha nem ment a rajzolás, homloka gondterhelt ráncokba szaladt, és rendelt egy ír kávét. Gyönyörű képek kerültek ki a kezei alól. Vérbeli alkotó volt.

Ezek futottak át a fejemen, miközben pislogás nélkül meredtünk egymásra. Várta, hogy megszólaljak, de képtelen voltam rá. Egy bizonyos szó töltötte ki a gondolataimat, semmi más. Azt viszont érzelmi öngyilkosság lett volna kimondani, így hallgattam. Ő is. 

Hiába ismertem már rengeteg ideje, még sohasem sikerült igazán beszélnünk. Túl tökéletesnek tűnt hozzám képest. Talán a kisugárzása volt az oka: Nyers energia áradt minden porcikájából, színtiszta értelemmel vegyítve. Ehhez járult még egy kis elvontság, és egy kedves, világos szempár. Kizártnak tartottam, hogy megszólítsam. Ég és föld állt közöttünk, ha például az én szétszórtságomat vesszük…

Eddig jutottam a gondolatmenetben, mikor mosolyogva megszólalt:

Klassz vers, Ella. Egyszer megmutathatnád a többit is!

 Köpni- nyelni nem tudtam a döbbenettől, de boldogan válaszoltam:

- Rendben. Mondjuk holnap?

Ő bólintott, és rám kacsintott:

- Oké. És szeretnék egy cappuchino-t rendelni. De csakis ha befejezted a jövő versét!

A fellegekben járva suhantam a pult mögé. Imádtam az Aranytollban dolgozni!