Jelige: Sakarina

Beküldte: admin, 2012-12-03 20:44:42  | Címkék: ,

Kávéházi randevú

Egy apró, kerek asztalnál ültünk a körút egyik szebb időket is megélt kávéházában. Ádám nagy műgonddal azon igyekezett, hogy a gyümölcsös gofriról lepiszkált tejszínhabot és a mellette olvadozó vaníliafagyit egynemű masszává dolgozza össze a tányérján. A térdünk szorosan összesimult, de már percek óta egymásra sem néztünk.

A szomszéd asztalnál ülőket vizslattam. A pár talán ketten együtt volt annyi idős, mint én egyedül. Az átszűrődő beszédfoszlányokból kiderült, hogy a facebook-on ismerkedtek meg tegnap este, és most egy kóla mellett éppen azon tanakodtak, melyik filmet nézzék meg a közeli pláza mozijában.

Ádám blogot írt az nlc párkeresőn. Megmutattam neki az enyémet. Blogot cseréltünk, úgy egy hónappal ezelőtt. Szerelem volt első telefonálásra. A Barátok közt után hívott. Meg is jegyeztem magamban, hogy milyen rendes. Mondjuk, ha belecsörög, lehet, hogy fel sem veszem… Még nem volt éjfél, mikor már teljesen egymásba estünk.
- Na és, mi újság veled amúgy? – törte meg Ádám a csendet.
- Tessék? Ja, velem? Semmi különös – húztam az időt, miközben igyekeztem a gondolataimat visszaterelni a találkához. A mobilom aksija a maratoni beszélgetéseinktől ment tropára, az átdumált vagy éppen álmatlan forgolódással és agyalással töltött éjszakák miatt mostanra úgy néztem ki, mint, akinek lefolyt a szemfestéke. Ráadásul, a jó előre kilátásba helyezett randi miatt napok óta hasmenésem volt. Úgy tűnt, már időtlen idők óta vártam ezt a pillanatot, de most, hogy végre belenézhettem a talányos-zöld szemekbe és térdemet lezseren a térdéhez nyomhattam, nem éreztem mást, csak végtelen kimerültséget. A szemem sarkából láttam, hogy a kamaszok már önfeledten csókolóznak a Pesti Est moziműsora fölött. - Pedig ők utánunk érkeztek! – gondoltam elkeseredetten…
- Örülök, hogy találkoztunk… Majd hívlak, jó? – dörmögte Ádám, de én ezt már meg sem hallottam. Belevesztem a koraesti forgatagba. Kabátomat egy határozott mozdulattal összehúztam a novemberi szél elől. A szívem még mindig őrülten kalapált. – Végre túl vagyok rajta! – sóhajtottam fel félhangosan.
Utoljára akkor éreztem ilyen megkönnyebbülést, amikor annak idején, közel húszévesen, elveszítettem a szüzességem. – Nem is tudom, hogy gondolhattam ilyet? Randevúzni az én koromban?! Tiszta ciki vagyok. Komplett idiótát csináltam magamból! – dohogtam.

A bőröm csak úgy lángolt ott, ahol a térdünk összeért.