Jelige: Rongyoskifli

Beküldte: admin, 2012-12-03 21:02:24  | Címkék: ,

Sarokház

A súlyos drapériák színéből jósolni lehetett volna. Feketék voltak és vörösek, a széleken vékony, arany cirádákkal. A minta az asztalokon és a székeken is folytatódott, a piték tetején ujjnyi vastagon ült meg a lekvár. Hajnalban apám már a kávéautomata előtt állt, összehúzott szemmel figyelte a szemközti sarokház ablakait. Huszonnyolc ásító feketeség.  Az áru késett.  Müller úr piszkos kötényére húzott kabátban, termetes alumínium tárolókban szállított. Minden másnap, tortát csak külön rendelésre. Csokoládét, dobosat, eszterházyt. A márványkalács darabokban morzsált, a bambik és minyonok fakó halmokban álltak a hűtőpultban. Kevés fogyott belőlük, így ezekből én is ehettem. Müller úr gyakran kísérletezett, saját recepttel dolgozott. A vágyott pohárkrémeknek enyhe mellékízük lett, megrendelői lassan kikoptak mellőle.  Csak apám kávéháza és még néhány cukrászda maradt. Talán megszokásból.

A bejárat melletti szalonban hétvégenként Békési bácsi játszott a zongorán. Legtöbbször örökzöldeket. Aprópénzért. Az apróra zsugorodott kávénénikék lassan ingatták fejüket az ismerős dallamokra. Apám szerint ők tartottak minket életben és bizonyára Müller urat is. Hosszú évek óta.

Aztán új vendégek jöttek.  Kávé és sütemény helyett alkoholt, legtöbbször sört és kevertet fogyasztottak. Napközben is hangoskodtak. Esténként Mutterka, aki lánykorában Opatiában nyaralt, és fekete csipkekesztyűs kezével mindig tévedhetetlenül számolta le a visszajárót, rezzenéstelen arccal söpörte le a márványerezetes asztalokról a cigarettacsikkeket, mosta fel a hányásfoltokat. A hitelezőnek fizetni kellett, a kávéház még éjfélkor is nyitva volt. Müller úr korhelylevesekkel kísérletezett, apám szívós tekintettel bűvölte a szemközti ház ablakait. A második emelet négyben Liácska, a hitelező lánya lakott. Vaskos, pattanásos arcú teremtés. Hetente egyszer eljött, és megállt a hűtőpult előtt. Süteményeket választott. Mindig ugyanazokat. Dobos, diós és eszterházy szeleteket. És pohárkrémeket. Számolatlanul. Anyám arcára dermedt mosollyal, készségesen csomagolta be, a hatalmas pakkot apám cipelte Liácska után.

Hat hónapot kaptunk. Békési bácsi új repertoárral állt elő, esténként gépzene szólt. Mutterka a konyhába menekült, és fülére tapasztotta a kezét. Müller úr új porokat vásárolt: a minyonok fakó rózsaszínből, medvebarnából és piszkosfehérből ragyogó pinkre, aranybarnára és hószínűre változtak.  A bambi is fogyott.

A hat hónap eltelt, Liácska látogatásai ritkultak. Mutterka csak a konyhában üldögélt, később már ott sem.  Aztán egy nap apám nem érkezett vissza Liácska lakásából.

Évekkel később láttam őket újra.  A főutcán nyitottak gyorséttermet. Apám, mint egykor, a pult mögött állt, Liácska naphosszat egy hátsó asztalnál üldögélt. Rendben mentek a dolgok. Müller úr keze egy titokzatos kórtól reszketett, a cukrászüzemben fia vette át az irányítást.

A minyonok színe újra megfakult.