Jelige: KACSA

Beküldte: admin, 2012-12-03 20:53:09  | Címkék: ,

Technikai ok

Nem találta az esőkabátját. Az ablakon kinézve nem látszott, hogy esett, de mivel mindenki esernyővel mászkált, de legalábbis kapucniban, ezért esnie kellett. Azonban, amit nem látunk a saját szemünkkel az nincs, de legalábbis bizonytalan, hogy van-e, így hirtelen nem is lett olyan fontos a kabát. Ami fontos volt, az a kalapács, de az megvolt. Laza volt a feje, lötyögős, de a célnak megfelelt. Egy szög. Kész luxus hozzá egy egész kalapács. Az utcán kevesen voltak, ha esik, az emberek a szokásosnál is lejjebb szegezik a tekintetük, és meggyorsítják lépteiket. Adalberttel sem volt másképp, a földet nézve, hosszú léptekkel szlalomozott a pocsolyák között kalapáccsal a kezében. A küldetését ment bevégezni, de igaziból máshol járt.

Halk jazz szól. Kis Tímár szokásához híven három tálcával, fejenként legalább 7-7 pohárral kacsázik a zsúfolásig telt asztalok között. Egy mosoly Weisz úr felé, aki kikéri hetedik kis unicum – piccolo sör adagját, de mivel már ködös a tekintete, nem zavarja, hogy a negyediket sem kapta meg.  Fanni néni unokáival, kis Fannikkal, végigkóstoltatja a teljes fagylalt készletet. A fagylalttól elázott gyerekek, lassan fogócskába kezdenek. Berkovics úr szokásos társaságával kockázik, na persze nem hivatalosan, hisz úgy nem lehet, hanem csak fű alatt. Eleinte csak a nagy nevetések, míg végül a „tudod hol dobáld a cinkelt kockádat, te maffiózó, negyedik hatosod egymás után, leszáll a hajam, kérek még egy sört”, zendül fel. És persze Márton, a sármőr, aki megint ki tudja, honnan szedte fel azt a kis pipit, akinek csapja a szelet, és jár vele sokadszor első alkalommal ehelyütt. Becsületére legyen mondva, ennyi női nevet fejben tartani, ráadásul jó archoz párosítani, kész agytorna. Ha másért nem, ezért biztos jár neki, hogy bár napi látogató, soha ne legyen felismerve. A sarokban az ablak mellett az egyetlen üres asztal. Rajta a foglalt tábla feszít büszkén. Az az asztal, a kalapos úré. Minden nap pontba 15.45-kor érkezik, kikéri a kis kávét és kuglófot, majd nagyon lassú falatozásba kezd. 16.37-kor fizet, és lassan kiindul, de még nem megy el, mert 10 percig nézi az utcáról az asztalát, ahol ült. Hogy ki ő, egy csendes őrült, vagy egy háborús bűnös, senki nem tudja. Ő a fura kalapos úr marad, amíg világ a világ. A zongorát körül ülő egyetemisták, akik minden nap kétszer járnak ide megváltani a világot. Valahogy a világ nem telik be a megváltásokkal, mindig újat igényel. A pultnál áll Lidi. Róla elég annyi, hogy Adalbert „Margaritája”. Törékeny sárga ruhája, puha lányos kezecskéje, fehér arca már-már a túlzás kategória. Zárásig vár Adalbertre, aki ezt követően hazakíséri, és majd egyszer, ki tudja, bármi lehet. Na meg annak az ellenkezője is. Tényleg mi lehet Lidivel?

Adalbert cipője már beázott. Alattomos ez az eső, az ember észre sem veszi, úgy ázik ronggyá. Az enyhén nedves fába szinte csúszik be a szög. Adalbert arca tiszta víz, így nem tűnik fel pár kósza könnycsepp sem.  És az ajtóra kikerül a tábla: Technikai okok miatt zárva. Látta a saját szemével.