Jelige: Hkp2000

Beküldte: admin, 2012-12-04 21:08:36  | Címkék: h

40

Sikerülnie kell, megcsinálom, én voltam a leggyorsabb már kiskoromban is, legalább is a hímivarsejtek között. Nagy elánnal érkeztem a kávéház ajtajához, minden erőmet összeszedve meglöktem, kifelé nyílt, még jó, hogy akkora az orrom, így nem ütöttem ki a fogam. A fehér ingemen élénkpiros vér csörgedezett végig. Na szép, mondhatom, eddig vigyáztam, hogy pedáns legyen az öltözékem az állásinterjún. Fura is volt, állásinterjú a kávéházban, miért nem a munkáltatónál, jó, jó, végül is otthonról is végezhető munkát ígértek. Betömködtem az orrlyukam egy zsebkendővel, csak az a tükör nem hiányzott az előtérben, egy rozmár nézett vissza rám, rozmár, akinek beletört a fél foga egy fagyos fókatetembe. Ott ült bent a nő a 13-as asztalnál, ahogy ígérte.

- Jó, napot!
- Annyira már nem jó, miért késett?
- Mert elmúlt dél, és 12-re kellett volna jönnöm – feleltem, talán ebbe nem tud belekötni.
- Húúú, maga nagyon szellemes – célozgatott, mert nem talált fogást a válaszomban.
- Inkább szellemi, mint fizikai munkát vállalnék, ha lehet, mit tudna ajánlani? – kérdeztem.
- Most már aztán ne szellemeskedjünk, nem lesz jó vége. Foglaljon helyet, rendeljen valamit, aztán elmondom a feladatot.

Kíváncsivá tett, az ereim lüktettek, felment a vérnyomásom, ettől nagyon hamar átvéreztem az egyetlen rozmáragyart, rögtön úgy nézett ki, mint amikor az Alkonyatban a Vámpír és Vámpiroska szerelme beteljesül, náluk lehet fogazni. Csak abban bíztam, hogy az állás során nem az arcommal és komoly megjelenésemmel kell valamit eladni, bár egy tisztasági betétet simán reklámozhatnék.

- Meg sem kérdezem magát, hogy mitől vérzik az orra.
- Köszi, igazán diszkrét.
- Nem kérdezem meg, mert láttam miként kenődött fel az üvegajtóra, maga nem erős, de legalább hülye.
- Nagyon kedves, tud bókolni mi tagadás – hogy a retkes…, de hát ezt még sem mondhatom neki, hiszen tőle függ az állásom.
- Jó-jó na-napot, mit mit ho-ho-hozhatok? – akadtak el a nagybetűk a pincér fogában.
- Nekem hohozól kicsi gnóm, mi vagy te, a nagy hoho-horgász? Egy kávét kérek.

Ez tipikusan olyan pincér, aki úgy ad mindent, mintha a sajátjából lenne, fukarkodik vele, bár kezdtem megszokni a jelenlétét, mintha a testem része lenne, mondjuk egy púp a hátamon.

- Hány cukorral kéri? – kérdezte.
- Nyolccal, de ne keverd fel, nem szeretem édesen – adtam meg a kegyelemdöfést.
- Erről lenne szó – mondta a nő és átnyújtott egy papírt.

Elolvastam és már kacagtam is magamban, majd hangosan, ennyi az egész, ez a munka, írni kell másfél oldalt és kapok 40 rugót? Az fél óra, az órabér egy 100-as, megy a matek, azért kellett annyiszor ismételnem, de hamar megvolt a 8 általános, 4 első 4 második.

- Vállalom, ez még a hülyének is megéri, nem hogy nekem, áll az alku – nyújtottam a kezem, de elhúzta az övét és maga mögé mutatott.
- Menjen be azon az ajtón és üljön le egy gép elé, Isten hozta a szépíró versenyen – mosolygott.

Értem a mondást, 1 bolond 100-at csinál, beültem a 99 ember közé.