Jelige: costello

Beküldte: admin, 2012-12-04 21:01:45  | Címkék:

Talált

Kávéházi rémregényem a brazil munkás farzsebében blazírtan vár, hogy föladják postán, föld ajak, spontán szöveg, szögek a ládán, benne kávébab.

Globáltotál hablatyolás vagy történet: ma sem lesz reggeli, irány a Meki, inkább valami kávéház, friss narancslé, árulkodás – neki nem is jut, csodás. Három tojás, rántotta, húzta-vonta a földet a brazil, fonta be a kis mag az új DNS-t, kis kalács, kis vaj, kis dzsem, kis fizetés. Kis ez-az.

Egy kis párhuzam, embertenger az oktogonon, a hajó alatt medúzák és oktopuszok, felette a kávécserje. Nem, az ott maradt, mint a pincérlány gumija a padlón. Nincs hosszú palló, hogy a félszemű kapitány, eh, ez rossz irány, a tengerbe lökje a kormányost. Jó ez a lökés, jó a hullám, részegen olyan, mint két hullán végigfutó egyenáram, kirázó ideg, ő hozza a kapucsínót, én figyelem.

Ne szaladjunk előre, tegyük ki a kávébabot a mezőre, mondanám, ha rímeket gyártanék, ha metilxantin-származék nem volna az ereimben. De a harmadik presszót iszom, elernyed a simaizom, indul az újabb adrenalin löket, érkezik a lány. Steril kantin szagú a konyharuha, amivel letörli az asztalt. Őrli a babot a hajnal a szemében, vajon költészet-e elveszni egy barista melegében. Kínos rímelés, merész mondat kéne, kétoldali szimmetriájú állatok, alkossunk zárt kinetikus láncolatot, hagyjuk a táncot, a könnyű ködöt, cigivel úgyis csak az utca pöfög, gyere és feküdjünk a napon, mint Brazíliában a kávébabok.

Aztán persze ittunk, vér vagy bor, csak a színe legyen vörös, szaggassa szét a görcsöt, a göröngyöt Itamar kapával. A kávéházi történet már egy kocsmai mocska. Oktogonon beszélgetés, Occupy tüntetés, közös élmény David Lynch. Fogalmam lincsen, hogy az Al-Káidának van-e kalóza, hogy behúzza a sok kávészállító hajót, mint a vérbe a nitrogént az alkaloid. Ilyen a koffein, pörgeti a szívet, egy szemvillanás és robban a nitroglicerin. Szétspriccel minden, túlnyomás a gépben, száll a gőz. Fertőz, villan be a steril, csak a nevét tudom. Arabicáról mesél, meg hogy minden nap aerobik, ez kemény meló, napi tizenkét óra, máshogy nem lehet bírni. Szerepjáték este, ő az ara én a bika, eddigre elfogy az erőltetett muhaha. Szaggitális sík körül az örvény, tépem a blúzt, karmol, laptopból Franz Ferdinand szól. Haja kibontva, gumi a földön, kis mell, kis fenék, kis ez-az, aztán elveszni a kisajak melegében. Gumi a földön.

Ma sem lesz reggeli, de rémregény se, szerény mosoly a szájszegletében, mikor a blúzt gomboló bluse egy újabb nirvána körre behúz. Nem fog beérni időre, Itamar már túrja a földet odább, erre nincs gond, nem számít a világpiaci haszon. Tengert hullámzik a lágy részünk kettős ég. Lecsendesül a láda, amibe az ördög volt zárva, rímek megint, idill és szögek kerülnek elő a farzsebből. Mikor az ajtó csukódik, felsóhajtok. Fogalmam lincsen látom-e még, de idemásolom egy szabadversét, amin tegnap röhögtünk:

"eltartott egy darabig
azt a folyton fingó medúzát
kiemelni a kávézaccból

nem volt egyszerű történet"