Jelige: Caravaggio

Beküldte: admin, 2012-12-04 20:59:46  | Címkék:

A csomag

Mintha megált volna az idő. Csupán az aranyozott oszlopokon jelent meg valami vöröses patina, ami valamiképp jelzi, hogy valami mégiscsak mozog, tolja az előrébb az emberek életét.
Már egészen mások járnak. Csupa idegen. Akiknek még a nyelvét sem ismeri. Idegen országokból. Látogatók, akiknek van pénzük, hogy a csillogást megfizessék. Ezt persze nem érti. Öreg. Az ő korában megszokás volt kávéházba járni nap mint nap, hogy megigya munka elött a szokásos feketét és néhány kósza mondatot firkáljon a gondosan odakészített „kutyanyelvre”. Hogy minden héten az ide bejelentett címre várja a postáját, amit az örökké mosolygós főúr hozott az asztalához. Barátokkal, művésztársakkal találkozni, beszélgetni. Meg egyáltalán csak úgy, szórakozni. Kultúráltan, ahogy azt az Ő társadalmi köre „kívánta”. Ötven éve teszi meg a mindennapi távot otthona és a kávéház között. Gyalog megy, mert a konflisok már nem járnak. A főútat hosszan elnyúlva villamosok járják, farmotoros buszok szuszognak keresztül-kasul. No lám; a gázlámpák helyett is hirtelen-fényű izzók. Szokatlan gyorsaság mindenütt.

Már egy ideje nem kapott csomagot. Idejét sem tudja mióta… Talán mellőzik, mert öreg, mert azt mondják írásaira: „túl anakronisztikus”. A megszokás azonban ösztönös mozdulatokra készteti. Mint annyiszor, most is elindul, benyit az aranyozott súlyos vaskeretes ajtón. Egy fiatal pincér fogadja, hellyel kínálja. „Mit parancsol?” kérdezi, de mintha meg sem hallaná. Megkeresi megszokott helyét és leül. Tompán, nemtörődöm válaszolja- „ a szokásosat”. A pincér csak áll,nem mozdul. Mintha csak érthető válaszra várna, nyomatékosan néz a vendégre. Mit értetlenkedik ez? Nilván nem tudja; törzsvendéggel van dolga. Hisz’ látja - fiatal, még tanulja a szokásokat. Türelem, türelem... Milyen szerencse, hogy ott van egy régi ismerős, két asztallal arrébb. Amaz kisegíti: „Egy feketét az úrnak.”
Pár szó kettejük között: a régi idők hangulatának felelevenítése otthonossá változtatja a most idegenszerű helyet. Új a pincér tegnap óta. A másik nyugdíjba vonult.
A régi társaság egy része... Nem járnak a kávéházba?
Már nem divat. Miért van mégis itt?
Húsz év után először kap újra csomagot a szerkesztőségtől. A lakáscím nem él, nem adta meg soha. Itt lakik a kávéházban.
Cinikus mosoly. A pincér megjelenik a feketével. Semmi. Szokatlan, nyomasztó, ismeretlen csend. Rákérdez, a fiatal fiú azonban nevetve fejét rázza.Csomag? De hiszen az a szerkesztőség már régen bezárt.
Érthetetlen!
Izzasztó lánggal borítja be a bizonytalanság, még az értesítőt is előveszi. A dátum stimmel, s vele az év. Mi történhetett mégis?
A kávéházba régen nem hordanak postát.
Hogyan is lehetséges? Ide kérette, erre világosan emlékszik.
Azonban nem hallgatja meg senki. Az ismerős sem szól. Mintha nem is hallanák. Mit is mondhatna? Hogy változnak a szokások? Sietnek. Nincs idő megszokottságra. A pincér új idők hideg közönyével hagyja magára régi idők törzsvendégét.