Jelige: Captain Morgan

Beküldte: admin, 2012-12-03 21:23:55  | Címkék: c, lájkverseny

Változnak az idők

Újra arcomba fröcsköltem a hideg vizet. Vártam, hogy lehűtsön, megnyugtasson, elmúljon a kezem remegése. A Kávéház mosdójának tükre egy kétségbeesett alakot mutatott. A szívem dobolt, a halántékom lüktetett, a gyomrom vadul háborgott. Lámpalázam van! Pánikolok!

Júlia lépett mögém, végigsimította a hátam és gyengéden masszírozni kezdte a tarkóm.

-Ne izgulj! Már bent vagyunk, kifelé jön a móka része! – Sss…- tette ujját a számra. – Itt vagyok, együtt csináljuk. Emlékezz! Ismételd a jelmondatunk!

Hallgattam rá, közben mélyeket sóhajtottam.

Hajnyíró géppel megszabadultam a színes szakállamtól és torzonborz hajam javától. A Kávéház sötét mosdójában szivárvány tincsek röpködtek mindenfelé, életre kelt színek hullámoztak a levegőben. Ügyetlen mozdulatokkal borotváltam simára az arcom.

Közben Júlia is nekiállt az átváltozásnak. Kivette a piercingjeit, letörölte a tetoválásait, kimosta a zselét égnek állított hajából.

Fekete szmokingot öltöttem magamra. kétsoros gombolású mellénnyel és selyem hajtókás zakóval, kalappal.

Júlia földig érő bézs szoknyában, fűzőben és hosszúnyakú strasszos szatén felsőben pompázott.

Segítettünk egymásnak az utolsó simításoknál és megállapítottunk mi magunk vagyunk az elegancia, a báj és a kellem.

A rikító smink nélkül csak most vettem észre, hogy Júlia is izgul. Még mindig úgy éreztem mintha gyomrom rúgtak volna, de azért biztatóan rámosolyogtam.

-Szeretlek Nyuszimuszi!

-Szeretlek Tökfej!

A Kávéház mosdójának ajtajában belekarolt a még mindig remegő kezembe, állunkat felszegtük és a jelszavunkat mantrázva peckesen kiléptünk a Kávéházba.

A nagyteremben remegett a gomolygó füst az erős basszustól, villogó lézerfények pásztáztak, vakítón csillanva egy kis dobogó előtt verekedők véres izzadságán. A dobogón egy csonka kezű kínai lány sikoltozott a mikrofonba, de jöttünkre elhalt a hangja. Vérlucskos közönsége bőszült fújtatással követte bálványuk tekintetét. Vad szemek tucatjai tágultak értetlenségbe.

Éreztem, ahogy Júlia megszorítja a karom, de tekintetét keményen előre szegezte. Haladtunkban tovább zsolozsmáztuk a jelmondatot. A zene elhallgatott, a levegőbe merevedett a bennragadt lélegzet feszültsége. Jöttünkre egyik asztalnál ülő punk anyuka félve takarta el heges kezével vörös tarajú gyermeke szemét. A nagydarab bőrszerkós szadista maga mögé utasította hódoltjait és keményet rántott egy vadabb áldozata bimbóiba akasztott láncain. Piercinges fiatalok tekintete köpött felénk. A sarokban, hívei között fekalista alkotó tartott performanszot, de megjelenésünk beléfojtotta művészetét.

Már élveztem a helyzetet. Vonulásunkat semmi sem akaszthatta meg. Adrenalinnal telt vérem örülten száguldott ereimben. Mosolyogtam és kedvesen, kalapomat megbökve biccentettem egy porcelán arcú vámpírlánynak. Sikkantva alélt társa karjaiba. A kijárathoz érve a gyilkos döbbenettől övezve kinyitottam Júlia előtt az ajtót. Megfordultunk. Ő pukedlizett, én meghajoltam, miközben utoljára, immár fennhangon, elismételtem jelszavunkat:

- Lázadók vagyunk a rendszer ellen! A konzervatív az új trendi!

A becsukódott ajtón kiszűrődő felháborodott hangokból ítélve, bent elszabadult a káosz.

Kacagva szaladtunk.