Jelige: borsó

Beküldte: admin, 2012-12-04 20:55:54  | Címkék: b

Tűzliliom

Ez a kávézó, amit inkább mondanék presszónak, már nem volt sem gazda, sem monumentális sem pedig híres. Egy elrejtett kis zugban téblábolt, valahol a Szarvas söröző mögött viszont még a porcelánbolt előtt.

A berendezése? Az hagy némi kivetnivalót… A pult karcolt volt, láttatni engedte, hogy az idő rozsdás vaskarmai senkit sem engednek megmaradni eredeti állapotában. És miért írom azt, hogy senkit ahelyett, hogy semmit írnék? Megszemélyesítek egy omladozó épületet, sőt hamarosan a nevét is leírom… ugyan is, ez a hely élt és lélegzett minden nap öregebb lett, változott és várta életének utolsó alkonyatát.
Persze, ahogy mi is, úgy ő is volt, fiatal, életerős és egészséges. Minden gyermek csodálatos a születésekor, ez Tűzliliommal is így volt. Kis vörös téglái akkor még fénylettek, ablakai tiszták voltak.
Szóval. Tűzliliom rendkívül tehetséges volt már az első három hónap után úgy kacsingatott a sétálókra - főleg reggel, mikor elemében volt - hogy azok nem bírták ki, be kellett menniük egy erős feketére.

Becenevén, Lili mindig nagyon figyelt az emberek történeteire, érdekelte őt, hogy az ő kedves barátai merre járnak. Néhány embert különösen a szívébe zárt, főleg Endrét, aki két cukorral itta koffeines italát. Figyelte a férfiút… pontosan tudta mennyi ideig kortyolgatja a kávét, tudta melyik hírek érdeklik az újságban… és azt is tudta, hogy férj és apa volt. Még is, áhítatosan figyelte minden reggel.

Így ment ez, ám voltak fellángolások, de Endréhez hasonló egy sem volt, meg sem közelítették őt.
Egy nap, viszont beütött a ménkű. Így kezdődik minden rémtörténet, és ha ez még nem is az, muszáj vagyok ezt mondani, ő így élte meg.
Endi egy esős őszi napon szokatlanul csapzottan érkezett meg. Nyugodt arcát eltorzították az idegesség görbéi. Leült a helyére, ám a kétcukros helyett egy erősebbet rendelt. Felhajtotta s megborzongott.
Néhány perccel később egy magas bőrkabátos fickó lépett be, egyenesen Endréhez vágtatott.
Az remegni kezdett, magyarázni, hogy nem tud fizetni, most nem, egyszerűen nem megy, de talán a jövő héten meglesz a pénz, adjon időt.
Puff. Csak ennyit lehetett hallani.
Tűzliliom elcsendesült, légzését visszafojtotta, hogy újult erővel törhessen ki belőle a pánik és zűrzavar.
Az emberek sikítottak, rohantak. Egyik pillanatról a másikra vált kaotikussá a helyzet, ömlött ki a reggeli tea és kávé, tört el a váza, szakadt el a terítő.

…

Egy év vagy még annyi sem telt el és a vörös téglák által körülölelt hely… elszáradt, kifakult… haldoklott.
Tűzliliom haldoklott. De már nem érdekelte. Sosem állt fel… sosem mosolygott többet. Várta az elkerülhetetlent.
Várta, várta, beletörődve az esélytelenek nyugalmába.
A bontó június 23-án érkezett meg.
Most, hogy elporladhat, talán van esély arra, hogy azt, akit világéletében szeretett, újra lássa, ahogy megkavarja reggeli kávéját. Csak erre vágyott.

Most utoljára sóhajtott egy mélyet, majd egy hang nélkül tűrte kimiskárolását. Egyetlen egy hang nélkül.