Hirdetés
Pályázatok » Kálnoky László 100
Bejegyzések a következő címkével: 't'
Jelige: tintafolt
A szavak is
puritán ereklye-avató
„Hová lettek a családi ereklyék”[1],
nem a vitrin őrizte nippek, porcelánok,
horgolt csipkék a családi ágy pereméről,
az ereklyeképzés nálunk különben sem volt
divatban, a puritán hagyományok, időnkénti
teljes kisöprés, kiföstés, portörlés, súrolás,
szortírozás, selejtezés, dobozolás, kötegelés
elintézte a dolgot, az emlékezet történetekhez,
nevekhez ragaszkodik inkább, tárgyait feladja.
Persze nem ilyen egyszerű, a szavak maguk is
ereklyévé válnak, amit szent tehénként tisztel,
kerülget, tüsténkedik körbe az ember, különben
veszteségévé válik, hogy elveszített egy újabb
játszmát, mérkőzést, percre időzítést,
vagy csak egy szót: ereklye.
Jelige: Tropherius
A múlt elmúlt…
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
Melyek emlékeimhez láncoltak,
S tartották bennem vissza a kérdést:
Mért ne vágjak-e zord világba eret még?
Hová lettek a régi jó barátok?
Kikkel szárnyra kapott a fantázia,
S csak szikrázott belőlünk a harmónia.
A valóság nélkülük csak egy újabb átok.
Hová lettek a jó zenék, a mulatságok?
Ahol csak dőlt belőlünk a sok okosság,
S körül táncolt minket a boldogság.
Ma már keresztezi a butaság a durvaságot.
Hová lettek a tiszta, őszinte lányok?
Kiknek ragyogása tudásukba lakozott,
S éjszakára csupán egy mosoly adatott.
Ma már buta bábuk, kiktől szinte hányok.
A múlt elmúlt, a jövőnk több sebből vérzik.
Lassan fel kell fognia a tudatlan fejeknek,
Hogy fegyvereink az emberi értékek, és
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]
Jelige: táltos
Eszmélés
„Hová lettek a családi ereklyék”[1] tűnődik egy kósza szellem, mikor szabadon, könnyedén, szárnyak nélkül végigsuhan azon a kopott falú, régi, öreg házon, miben egyszer élte rövid, nyamvadt életét.
Jelige: Teglagyari Megallo
Jelmezes próba
- „Hová lettek a családi ereklyék”[1]?- sóhajtott fel Geoffrey Brixton.
- Miről beszélsz?- mordult rá a bátyjára James- Mit nevezel te családi ereklyének?
- Bizonyára a szüleinket, akik egymással kiabálnak a szalonban, mert apa eladta anya kedvenc fülbevalóját…- szólt közbe Emily Brixton és jelentőségteljesen bátyjaira nézett.
- Miért adta el?- kérdezte Oliver, a legkisebb Brixton aki 15 éves volt- Inni akart?
Válasz nem érkezett, hiszen mindenki tudta rá a választ. Arra gondoltak, hogy milyen jó volt akkor, amikor ezek a dolgok még nem tűntek fel nekik és nyugodtan játszhattak a gyönyörű kastélyban.
- De hát holnaptól minden más lesz!- nevetett fel örömtelenül Emily- Én férjhez megyek, Geoffrey megy az egyetemre, James a haditengerészetre és te Oliver meg itt maradsz még egy-két évig. És mi az örökké engedelmes angol úri gyerekek szüleink akarata szerint cselekszünk, most és mindaddig, míg csak élünk!
- Vagy míg élnek ők!- mosolyodott el James.
- Mikor lettél ilyen kegyetlen? Régen egy hangyát sem nyomtál össze most meg egyenesen a szüleink halálát kívánod…
- A katonáknak kegyetlennek kell lenniük! ÉS honnan tudhatnánk, hogy milyen lett a másik? Hiszen alig beszélünk egymással! - csattant James, majd felpattant és elrohant.
Jelige: tartarosz
A megszűnő langa lét
(Hektor fejjel a falnak)
1.
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
a tollboa és bukósisak közti fintor
a feleségül kért próbababák
borotvahab-testük
hová lett spicces apám a mentor
ha ezt mind meglelném
az volna Pazar
gondolja magában Hektor
jól fogna a sok lom mindahány
eladná őket kilóra darabra
lényegük volna a zsebbéli dohány
feszt mulatna inna árukon napestig
csapból folyna a híg malát’
s hogy hiányuk épp erre gát
ábrázata mély-fanyar
Jelige: toto19
Hová lettek?
„Hová lettek a
családi ereklyék”[1],
megsárgult képek,
aranyból szőtt
gyertyaláng-verejték?
Hová lettek a
hangok, a mozdulás,
melyben élet
rejtezett?
Korhadt diófa áll,
s bólogat:
elmúlás
vérzik a falakon át…
Hová lettetek,
halk neszek,
itt rekedt emlék-cserepek?
Nehéz rög alá
ásott kutyatetemen
emészt a csend rég-hallott
szót – féregrágta,
gondos állapot…
Meghajlítja szívem a látlelet,
elhajított, megcsonkolt
életek
pislognak a köveken át.
Történelmet hadarnak ősi
csontfalak,
kriptába zárt kárhozat
hajtja élüket;
„szellemképüket az
utódok őrzik.”[2]
Jelige: toredek
Kifosztva
"Hová lettek a családi ereklyék”[1], fiam? - sóhajtott nagyapám, majd kortyolt egyet a pék frissen csapolt házi söréből.
Apám kicsit már bódultabb volt, bánta is, hogy megint úgy elszaladt az idő, sőt egészen rájuk reggeledett.
Az öreg megveregette a vállát:
- Ne félj, Artúr, nem lesz semmi baj. Minden úgy lesz, ahogy annak lennie kell. Akikre most neheztelünk, egyszer majd jönnek, és térden állva könyörögnek, hogy bocsássunk meg nekik, meglátod...
- Mennünk kellene, Gerda nagyon mérges lesz! Én meg nem szeretem, ha kiabál...
Jelige: Tréfi
Ki tudja?
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
A bamba alkeszok,a megvadult kecskék,
részeg disznótorok,a ballábas bírók,
kölyköcskék,annyuk karján sírók?
Jelige: Totya
Emlék a múltból
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
A képek,a tárgyak és minden más emlék
Hova lettek azok,akiket szerettem?
Akik ha baj volt,ott voltak mellettem
Jelige: TARANE
Szép remények
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
Álom mesék,tűzszínű regég?
Hová tűntek a megbarnult képek?
Porrá szelídűlt,öreg emlékek?
Ki csente el halovány dalom?
Kinek őröl még a vizimalom?
Merre keressem a tarka réteket?
Ki lázít bennem új reményeket?
Ki mondja újra:Gyere és szeress?
Merre lelem meg,ki engem keres?
Hová tűnt őszülő nagyanyó dala,
mit templomi kóruson Isten hallana?
Hová lett nagyapó báránybőr kucsmája,
mit szürkére varázsolt élet iskolája?
Ki lopta el a fürge kis patakot?
Ki taszította be a régi ablakot?
Merre kelt félelmet a sánta kerülő?
Ki hiszi asszonyról,hogy őszinte szerető?
Ki néz rám újra,bizalommal telve?
Merre visz az ösvény árnyékba tekerve?
Hová lettek a megfáradt ekék?
Merre ringatóznak szél szárnyán a lepkék?
Hová tűntek ólomsúlyú terhek?
Merre az üst,miben boszorkák kevernek?
Merre a volna?Merre a talán?
Merre a lábnyom fagyos tél haván?
Merre az igen?Merre a nem?
Merre a lelkem?Merre a nevem?
Hová lettek a kíváncsi kérdések?
Merre vesztek el éltető légzések?
Hová lettek a játékos szavak?
Miért száradtak ki sós ízű tavak?
Hová lett a felhő éltető könnye?
Enyémet mától ki törölje le?
Hová lett a most?Hová lett a majd?
Mi az ami mégis egyre tovább hajt?
Hisz messze már a rég,messze már a lég,
messze már az út,messze már a rét.
Messze már a patak,messze a szőlőhegy,
messze már a kukorica,mit kő őről meg.
Messze már a kis ház,messze a kemence,
messze már a nadály,messze a fecske.
Messze már a falu,messze már a kert,
messze már a kóró,mit sparhelt melege rejt.
Messze már a kalács,messze a kiscipó,
messze már a templom,messze a bíró.
Messze már a kislány,messze a kisfiú,
messze már a hajó,messze a kapu.
Messze már a tél,messze a tavasz,
messze már a nyár,mi új életet fakaszt.
Messze már a mosoly,messze a szerelem…
Hogy mi maradt mégis?
Koszorú és verem…
De nem!Talán nem!Talán éled új mag!
Ifjú mosolyokban feltámad a holnap!
Nem tűnik el semmi!Megőrzik a lelkek
mit annyi éven át szerelmek neveltek.
Életre kel újra minden szín és álom,
minden mi lüktetve tarkítja Világom.
Minden megmaradhat tisztelve a régit,mert
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]
