Bejegyzések a következő címkével: 'p'


Jelige: Pipike

Beküldte: admin, 2012-01-20 11:33:51 | 0 Hozzászólások  | Címkék: ,

Éjfél

„Hová lettek a családi ereklyék”[1] Éppen szellőztettem, amikor egy macska a kitárt ablakon át a könyvszekrény tetejére ugrott, oda, ahol az utcáról beszűrődő derengés és a szoba sötétjének a határa húzódott. Mintha az imént a polcon talált Poe-regény fekete macskája elevenedett volna meg.

0 comments | A teljes bejegyzés

Jelige: pure

Beküldte: admin, 2012-01-20 11:27:28 | 0 Hozzászólások  | Címkék:

Porcelántojás


   „Hová lettek a családi ereklyék”[1]? - Beül a furgonba, és miközben gázt ad, ezen gondolkodik.  A jól lezárt műanyag ikeás tárolórekeszt végül sehol sem találta. Talán ott lesz legbelül az autóban, a könyvek mögött. Reméli, hogy ott lesz, mert az az egyetlen, amit magával akar vinni, amire lehetősége van, hogy megtartsa. A múlt héten kipakolta az utolsó szekrényt is, a zsákokban keveredtek a bugyik, pulóverek és a téli zoknik. A könyvespolc is üres volt már, több mint kétszáz kartondoboznyi könyvet és folyóiratot csomagolt be, katalógussal együtt, felcímkézve az elmúlt hónapban. A dobozokat hetekig gyűjtögette, kuncsorgott érte a boltokban, az étolajos kartonokért a végén már ölni tudott volna, mert az átlag méretű szépirodalmi jellegű könyvek abban férnek el legjobban, két sorban, az a legtakarékosabb megoldás csomagolástechnikailag, és az a legerősebb is, ezt pedig nyilván más is tudta, abból volt a legkevesebb. Három hétig mást sem csinált, mint csomagolt. Csak az utolsó nap sírt, akkor, amikor becsukta maga mögött a ház ajtaját, és leadta a kulcsot az ügyvédi irodában. De talán csak a fáradtságtól volt az is.

0 comments | A teljes bejegyzés

Jelige: Pető Fisch Andor

Beküldte: admin, 2012-01-19 13:09:26 | 0 Hozzászólások  | Címkék:

Szociohorror

„Hová lettek a családi ereklyék”[1] elvitte őket a bank. Demokrácia van mindent lehet, még tönkremenni is. Nagyon vigyázni kell ám az álmokkal mert még a végén megvalósulnak, mondja egy régi kínai közmondás. Béla is álmai áldozat lett. Volt neki egy kis suszterüzlete, eléldegélt belőle, meg volt mindene három gyerkőc, feleség házikó, és egy kopott kis járgány. Minden reggel az élet nyertese életérzéssel indult munkába Bélánk, ez az impresszió midig addig tartott, míg a garázsból kiállva jobbra nem tekintett és el nem foga a fülemüleirigység sárgás lilás démonmadara. A szomszéd szép új gépkocsija hintette el azt a magot lelkében ami később a húsevő virágaként marta szét életét.

0 comments | A teljes bejegyzés

Jelige: pb

Beküldte: admin, 2012-01-18 15:08:46 | 0 Hozzászólások  | Címkék:

„Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
Melyeket csak történetekből ismerek,
Hová lett a mindig óvó menedék,
Mit eltékozoltak gyarló emberek.

Eltűnt múlt, hit, s megannyi lelkiség,
Helyük, mint a sebesült ordítva vérzik.
Hogy léteztek valaha, semmi kétség,
„szellemképüket az utódok őrzik?”[2]

0 comments | A teljes bejegyzés

Jelige: pompom

Beküldte: admin, 2012-01-17 13:54:21 | 0 Hozzászólások  | Címkék:

Egyszervolt-boldogság


„Hová lettek a családi ereklyék”[1],  
a gyermekkor-illat, ismerős zajok?
Elvitték őket búskomor dereglyék
nehéz köd leple alatt… A Csend vagyok,
örök megnyugvás, magába zár a múlt,
átlopózok hűs, álmatlan éjszakán:
veled hallgatok. Keserű válaszút,
mélybarna szemek, fagycsípte dér szagán
ámulok: felkarcolta neved szívem
falára – hiányzol nagyon. Hová lett
a házból a mosoly? Vad-vidám színek
kergetőztek az udvaron, s korán kelt
a fény… Borús emlék mentegetőzik:
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]

0 comments | A teljes bejegyzés

Jelige: piridomb

Beküldte: admin, 2012-01-05 21:30:31 | 0 Hozzászólások  | Címkék:

Kokojzaszedés

„Hová lettek a családi ereklyék”[1] ,tépelődtem, amikor úgy jártam, mint Francois Villon: megláttam két jó formájú combot, elvesztettem a fejem, s megnősültem. Apósom egyik nyáron mondta: “holnap felmegyünk a Délhegyre kokojzát szedni”. A reggeli elfogyasztása után az Akadán utcából indultunk hármasban, s szeltük a kacskaringós utat, mikor a második fordulónál apósom két szóban kifejtette: “rövidíteni  lehetne.” Nosza, vágjuk le a kanyarokat. Delet még nem kongattak, s két veder kokojzával ereszkedtünk hazafelé. Pucolás közben derült ki, hogy még egy vedernyi elkelne a téli zimankós napokon. Másnap édes kettesben vágtunk neki a hegynek, s hogy, hogy nem, már a komáék háza előtt előfurakodott homlokunk mögül az egyik, mindaddig kimeríthetetlen, örökzöld vitatéma, miszerint a fenyves erdő sokkalta szebb, mint a nagykoronájú, lombhullató “bugyifák”. Álláspontom az volt – mert megtaszított az ördög -, hogy minden tájnak meg van a maga szépsége, éppen csak észre kellene vegye az ember. No, ezzel az eszmefuttatással annyit értem el, mintha betörtem volna a rendőrség ablakát, fényes nappal… Közben bevettük az első kanyart. A másodiknál megpeccintettem a szószünetet azzal, hogy ideje lenne rövidíteni. Ha este lett volna, akkor b. nejem  rám szakította volna a csillagos éget hogy merek ilyen bornírtságot mondani, “hiszen a rövidítésre nem itt kell betérni, hanem máshol, nem tudom, mert képtelen vagyok a tűlevelű fák erdejében tájékozódni”,s zúdultak rám a nyomdafestéket sem tűrő kénkövek.

0 comments | A teljes bejegyzés