Hirdetés
Pályázatok » Kálnoky László 100
Bejegyzések a következő címkével: 'l'
Jelige: logen
Felejtünk
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
És hová lettek az ezekről szóló versek?
Eltűntek, mint az anya földben
Az életben feladatukat már elvégzett emberi testek.
Jelige: Lindsay Brown
Zsigáék ereklyéi
- „Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
- Milyen gereblyéket keresel Te?
- Hogy mi?
- Az előbb azt mondtad, hogy…
- Ja, azok nem gereblyék, hanem ereklyék – mosolyodtam el gondterhelten – Bár némi hasonlóság azért van, elvégre az emlékeidet kapirgálod össze velük…
Jelige: mirtusz
Ajándék
„Hová lettek a családi ereklyék”[1] a könyvtárszobából? Döbbenten állt a jól ismert pamlag előtt. Antik darab volt, bordó huzattal, szatén díszpárnákkal. Emlékezett rá, mikor iderakták. Jó érzés volt, hogy leülhetett az ide betérő, és kényelmesen tudta csodálni a falakon függő festményeket, tanulmányozni a polcokon sorakozó díszes kiadásokat. De most a polcok üresen tátongtak, a falak csupaszon szégyenlegtek. Nem akarta, hogy tudják, itt járt, de így most muszáj bemennie a nagymamához. Sarkon fordult és leszaladt az emeletről. Megállt a lépcső alján, hallgatózott. Csend volt, mint mindig, nagymama valószínűleg szunyókál a fotelban. Csendben, hogy ne ijesszen rá, lenyomta a kilincset. A megszokott derengő félhomály helyett verőfényes napsütés fogadta. Becsukódott mögötte az ajtó, de meg sem hallotta. Csak állt ott, és számolni kezdett. Hány éve is? Mikor is volt, hogy utoljára itt járt? Talán hat, de az is lehet, hogy hét éve. Nagymama akkor már hetven éves volt, hogy is nem gondolt erre? De miért nem szólt neki senki? A falnak támaszkodott, és nyüszítve sírni kezdett, ahogy eszébe jutott a barna míves bőrkötésű könyv, vastag megsárgult lapjaival. Sosem látta nagymama kezében, de időről-időre egyre több írás és rajz foglalta el lapjait. Hogy szerette nézegetni, mikor még olvasni sem tudott! És a rajzok; miattuk járt be rajzszakkörre a mogorva Elza tanárnőhöz.
Jelige: levi42
AZ ÉN UTILAPUM
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
Hová lett az úgynevezett én kis életem? Miután a rendszerváltáskor megkaptam a világútlevelet, kontroláltam a jóindulatukat, és történ olyan, ami komoly aggodalomra adott okot. Észrevettem a környezetemen, hogy számítanak arra, hogy sürgősen el fogok menekülni Magyarországról. Éppen ez lett a leggyanúsabb, ezért csak néhány napos utazásra szántam el magam. Repülőjegyet váltottam Berlinbe, néhány hétre előre 1989. július 4.-re. Azért éppen erre a napra, mert ekkor van az Amerikai Egyesült Államok nemzeti ünnepe, és úgy gondoltam, ezen a napon elkerülöm a figyelmet. Senkinek se szóltam, még a drága jó édesanyám sem tudott az utazási szándékomról. Erről normális körülmények között csak a jegyárusító tudhatott a hivatalos jegyirodában. Azon a napon korán reggel a Ferihegyi repülőtéren, felszálltam a Berlinbe induló menetrendszerinti repülőgépre. Útközben semmi komplikációra nem emlékszem, legfeljebb arra, hogy a repülőgép egyszer csak zuhanó repülésbe ment át, amit többen rendellenesnek véltek. Berlinben leszálláskor vettem észre, hogy az Il-18-as repülőgép utasainak legalább a fele gyerek volt, csak ők az első utastérben utaztak.
Jelige: Lionel
Szellemképek
Kálnoky László születésének
századik évfordulójára
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
mint hivatásos detektív kutatok;
gondolkodva: mivé válik sok emlék,
a lábnyomok, és az ujjlenyomatok.
Jelige: cinege
Ámokfutás
„Hová lettek a családi ereklyék”[1], a féloldalasan lekopott fogazatú, barnaerezett oldalú, piszkosdrapp szarú sűrűfésű? Még mindig visszacseng fülébe időnként Édesanya bársonybélelt hangtónusa. Józsikám, egy ilyen nagy fiú csak nem fog pityeregni. Szépen felöltözöl, megnedvesíted a fésűdet, végiggereblyézed a loboncodat, odamész és megmondod, nem durván, de határozottan, hogy neked ezzel a dologgal kapcsolatban az az elképzelésed… Meglátod, respektálni fogják. Igen, akkor ez így működött, de most ki elé járuljon és mit tárjon elé?
Jelige: Dorottya
Illatok, hangok
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
az édes fánkok, szén-meleg esték
a sehová föl nem írt szavak
az álmok, mik elpárologtak…
hová tűnt a dunyhák ős-melege
piték illata, vánkos deleje
merre lett a pincék dohszaga
a veranda csendje, a hold pitvara…
Elveszette-e az udvar téli csendje
a nyári lég jószagú rendje?
Meglelem még a tej savanyodó szagát
s jó kutyánk sárguló, eltűnő holdját?
Mikor a faluvégen járok egyedül
a fülembe egy nóta vissza-vissza csendül
öreg mamám csendes hangján hallom
elmosódott gyerek-emlék hangon…
a szívében szunnyadt ósdi dallam
amint énekli a mama gyöngyözve, halkan…
de a vekker, az undor, fölráz újra
keresem, hiába, a tűnt múltat dúlva,
nem maradt semmi csak ez az óra
meg a szavak, dallamok, ízek hódolója
fényképek, megsárgult széllel
fejfa, sokszor játszva a széllel,
illatok, hangok, mind távolba tűnik…
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]
Jelige: LIne
Roskadó remény
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
mi maradt mára? Csak illúzió, emlék.
...Múltba révedő megfáradt tekintet;
régi ház, a föld, ...eszi az enyészet.
Jelige:Leonor Shine
Jelen, múlt, jövő vágyai
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
Elszálltak, mint megannyi lepkék
Nem törődünk azzal, hogy gyermekeink mit tesznek
Nem törődünk azzal sem, hogy vajon mit esznek
