Pályázatok » Kálnoky László 100
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]... Szinte minden hétvégén leautózott a szülői házhoz, régebben azt gondolta, hogy a falusi levegő miatt, majd később rájött a hatalmas pajta titkaira, varázsára.A régmúlt idők megidézése, őseinek története ragadták meg, amiket sem könyvtárakban, sem levéltárakban nem talált volna meg.
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
keresetlen emlékek tükörképei egymást bámulják.
Behavazott küszöbön hányszor lehet valakit átrugdosni, hogy megértse az íratlan szabályt:
Halálunk: séta a kereszt alatt.
Amit megválthatsz, kifizethetsz egymásra ragadt érmékkel, miket
megtisztított a Sztüksz zavaros vize…
Hiszen addig, az utolsó percig volt hite az örökké kétkedő halandónak.
Bizonyságodnál vásárolt biztonságod a nagyobb,
pénzedben bízó obolosz-gazda.
Egymásra forrasztva- rakva a nehezék, mit át kell vinned,
és itt már nincs jatt, borravaló.
Apró nem húzza zsebed, nincs gond a számlálással ellenőrzött
piti kis egyenlegeiddel, hiszen a csónakba préselt
csomag-testeinkkel szállítjuk a leendő porhüvelyt.
A zavartalan csónakút ára tisztességes eredetű,
nem lopott, mint borfoltos álderű, a tettetett mosoly, a hazug vigyor,
ahol az egyenes beszéd lábatlan hegymászóvá törpült, mert
végzetes hegygerinclövést kapott.
Nem mutatod ki, de az elvárt alázatodnál is nagyobb a félelmed,
hiszen érmekre váltva engedted, hogy
elrúgja csónakját az a kedvetlen, néma gnóm.
És már nem hörög hang, lehelet sem bűzlik,
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]