Hirdetés
Pályázatok » Kálnoky László 100
Bejegyzések a következő címkével: 'k'
Jelige: Kheyra
Őseink hagyatéka
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
Mik oly régóta kísérték családunk életét.
Elmúlt korokból fennmaradva szépen,
kísértek az élet hosszú tengerében.
Jelige: Mirjam
Keresem
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
Keresem Weisz Györgyöt. Magas, jóképű, elegáns fiatalember. Akár az apám is lehetne, ha már ő adta a nevét nekem. Nem is adta, az anyám közvetítette. Magához vette, őrizte, aztán amikor eljött az ideje, nekem juttatta azt. Mintha jussom lett volna rá.
Jelige: juno1127
Üveghegyen innen és túl
- „Hová lettek a családi ereklyék”[1] innen? Nincs még kész a kávé?
- Ja, a gömbök? Vagy nagyi mindenes doboza?
- A doboz. Régebben itt volt ezeknek a cipőknek a helyén.
- Azt a mindenit, te aztán tényleg rég jártál errefelé. Még amikor kiderült, hogy újra babát várok, megkértem Jancsit, hogy vigye fel az egészet a padlásra. Kérsz a tiedbe tejet vagy mézet?
- Egy kis méz jöhet, köszi.
- Parancsoljon, hölgyem. A padlás után már nem igazán lesz hova feljebb vinnünk mi?
- Jó ez a kávé. Robi is így csinálja pont.
- Ezt a mosolyt, ajjajaj. Valaki itt igazán nagy bajba keveredett, úgy látom. Mikor hozod el bemutatni nekünk?
- Holnaphoz egy hétre repül ő is haza. Valamelyik nap átjöhetnétek inkább ti ebédre, ha már itthon lesz. Ahogy itt most beindult a május, ha szerencsénk van, akár piknikezhetünk is simán. Egyébként meg... ha arról van szó, a tetőre végül is még mindig kivihetitek azt a szegény dobozt.
- Ne már, most komolyan, nem őrizgethetünk örökké egy doboznyi hímzést, előző századbeli vonatjegyet, tükörszilánkot meg utazós kristálycukortasakot. Mielőtt Jancsi felvitte, átnézegettem az egészet, és még ilyenek is vannak benne, hogy például egy kis zacskó virágföld. Sok dologról egyáltalán azt sem tudom, nagyi minek tehette el.
- Végül is valamelyik generációnak úgyis el kell szánni magát erre. Ha nagyon akarod, mi tologathatjuk még egy darabig, de a srácok már biztos nem fogják. Érték nincs benne semmi, ugye?
- A porcelán egy részével talán megpróbálkozhatnánk egy antikváriumban, de hát tudod hogy megy ez mostanában. Szóval igen, érték nem igazán van benne semmi.
Jelige: Pipike
Éjfél
„Hová lettek a családi ereklyék”[1] Éppen szellőztettem, amikor egy macska a kitárt ablakon át a könyvszekrény tetejére ugrott, oda, ahol az utcáról beszűrődő derengés és a szoba sötétjének a határa húzódott. Mintha az imént a polcon talált Poe-regény fekete macskája elevenedett volna meg.
Jelige: mlm
Soha nem késő
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]? Péter napok óta kereste gyerekkora emlékeinek ereklyéit. Kereste, de nem találta.
Lassan harminc éve nem járt a szülői házban. Fiatalon, szinte gyerekként disszidált. Pár hónappal nagykorúvá válása után hagyta el az országot és azóta nem járt idehaza. Az eltelt évek alatt ritka levél és telefonváltással tartotta szüleivel a kapcsolatot. Apja halála után anyja hívta haza, de ő csak halogatta az utazást. Az utóbbi időben húgával az interneten levelezett, és bár Anna többször írta neki, hogy anyja nagyon beteg, mégis váratlanul érte a halálhír.
Jelige: kezemben
Emlék és álom
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
Nekem már nem maradt más, csak az emlék.
Ami az enyém, egy tenyérben elfér:
itt van kezemben a Mária tallér.
Dédanyámon még aranyláncon díszlett,
az idők folyamán a lánc is elveszett.
Odalett erdő, szántóföld, legelő,
a hegy lankáján bőven termő szőlő.
A történelem nagy úr, elvesz vagy ad,
de mire szétnézel, semmid sem marad.
Ősök dicsősége csak a hagyaték,
ha elveszíteném, át mit adhatnék.
Tépázza a jelen, tépázza a múlt,
a világ mára teljesen elvadult.
Hol a tisztesség, mit örökbe hagytak?
A világban még itt-ott parázslanak,
bennük a szikra az ősök szelleme,
ha nem gyújtjuk lángra, mit érünk vele.
Nem a tárgy fontos, mely van vagy elveszett,
fontosabb a tett és az emlékezet.
Vannak, kik tudják, kik voltak őseik,
szellemképüket az utódok őrzik.
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]
Jelige: Kincs
Kincs
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]:
A szeretet, mely szívet védelmező
menedék,
A hit, mely minden fájdalomban
feledés,
S a remény, egy közös, új világba
menekvés.
Jelige: Koteltanc
Színek
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]? – töprengett Hanna, és körbenézett a szobában. Olyan ismeretlen volt minden, mintha nem is ebben a házban lakott volna évtizedekig.
Tekintetével végigsimított a harsány ibolyaszín festék alatt megbújó ódon falakon – kereste az ismerős repedéseket, hullámokat és egyenetlenségeket – de mind eltűnt. Körbenézett. A hatalmas kétajtós ruhásszekrény, melynek fiókjában egykor fiatalon elvesztett kisöccse játékait, kis fautóját, mackóját őrizte, halványrózsaszínben pompázott. Hanna rosszallóan elhúzta a száját.
A vitrines konyhaszekrény égszínkékre festve a sarokba állítva állt, és roskadásig meg volt pakolva könyvekkel. Közelebb ment, kereste az ismerős égésnyomot, amit szeleburdi fiatalasszonyként a forró vasalóval hagyott rajta, de a friss festék elfedett mindent.
Jelige: ket en
Képek Kálnoky keretben
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
Hová a sérvkötők, kardok, násfák, ruhák?
Hová tűntek, akik óvták-viselték:
hol a kalmár, a szűz, s na, hol a huszár?
Hová mentek, akik folyton keresték,
hogy kicsodák? S hová tűntek, akik nem?
Hová a lator? Hová a szerencsés?
Hová a barbély? Az ördög? Az Isten?
Hová lettek, mondd, a régi családok?
Róluk a sok arckép – festmények, rajzok?
Az ő idejük is halálba hajtott?
Hát elhagytak mind a régi költők is?
El a regölő úzok s palóc bárdok?
„Szellemképüket az utódok őrzik.”[2]
Jelige: "Létmoraj"
Ősök foszforeszkálnak a tudaton
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
a génjeinkre feltűzött csillagok
ki törli le a rigolyák kredencét
ha az ősök hiányától zsibbadok
