Pályázatok » Kálnoky László 100
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
tűnt idők omlásos meredélyein
ki fogja megtalálni őket?
Ki tudja megmondani
rozsdás zubbony gombról,
viselőjének voltak-e vágyai?
A szénizotóp csak annyit tud,
hogy az milyen régi?
A nyomasincs ruhájában
mit rejtegetett utoljára
az összerogyó férfi?
Cserépdarabokból ki tudja
a szerelmet s a gyűlöletet
összerakni, mitől az értelem
örülni tud és ölni?
- „Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
- Nem tudom – felelte sógorom. – A ládát leraktam az asztalra, ránéztem a fiadra, később nyoma sem volt
- Márpedig meg kell keresnünk. Régóta van a családunknál. Nem veszhet el.
- Hívom a rendőröket – szólt sógorom, Géza és nyúlt is a telefonhoz. Rögtön leintettem:
- Nem szükséges.
- Akkor mit tegyünk? – fordult felém Géza. – Tomi, ha nem a rendőrség segít rajtunk, akkor ki?
- Mi magunk.
- „Hová lettek a családi ereklyék”[1] – suttogta maga elé a megtört tekintetű nő, miközben a kopott fotelban ülve a megsárgult fényképeket nézte. Arcát sűrű ráncok barázdálták, szeméből csendesen potyogtak a könnycseppek, de nem érdekelte. Egyedül volt, nem láthatta senki sem.