Hirdetés
Pályázatok » Kálnoky László 100
Bejegyzések a következő címkével: 'e'
Jelige: mlm
Soha nem késő
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]? Péter napok óta kereste gyerekkora emlékeinek ereklyéit. Kereste, de nem találta.
Lassan harminc éve nem járt a szülői házban. Fiatalon, szinte gyerekként disszidált. Pár hónappal nagykorúvá válása után hagyta el az országot és azóta nem járt idehaza. Az eltelt évek alatt ritka levél és telefonváltással tartotta szüleivel a kapcsolatot. Apja halála után anyja hívta haza, de ő csak halogatta az utazást. Az utóbbi időben húgával az interneten levelezett, és bár Anna többször írta neki, hogy anyja nagyon beteg, mégis váratlanul érte a halálhír.
Jelige: Egerkiraly
A Nagyi nagy hagyatéka
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
A bánatban gondolkodni kellett.
Először kegyelettel keresték,
Majd felfedeztek a kályha mellet
Egy kerek, mélybe vesző lyukat,
Amiben valami ezüstösen fénylett.
Áldották is néhai nagyanyjukat,
Hogy az ezüst étkészlet,
Vagy valami egész halom kincsek;
A néhai német férj rablott aranya,
A grófi házból lopott kilincsek,
Verve vagy öntve, plakett-Baranya
Találtathatik a család által.
„Nyugodj békében, áldott mama,
Ez az előrelátás rád vall.”
A gazdagsághoz nem volt késő,
Javában tartott még a tor,
Érkezett István, a kalapács, a véső,
Csupa hullarabló, rokon-lator…
És a porból, a koszból, ricsajjal
– a nők süvöltöztek kivált –
Meg némi gombolyodott, ősz hajjal
Kikotorászták az egérkirályt,
Amint kövérségben trónolt,
Arca elholt, grimaszos, mogorva,
Ahogy egy hete sajtot kóstolt
A beélesített egérfogóba’.
Így biza addig ereklyék az ereklyék,
Amíg mind egérként, falban rejtőzik,
S csak „szellemképüket az utódok őrzik.”[2]
Jelige: "Létmoraj"
Ősök foszforeszkálnak a tudaton
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
a génjeinkre feltűzött csillagok
ki törli le a rigolyák kredencét
ha az ősök hiányától zsibbadok
Jelige: Zongoralecke
A bécsi nő
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]. Három országon át, újabb lakásba költözve, ötlik fel bennem a kérdés, hova, mibe csomagoltam, hogyan viszem ezeket magammal. Megfoghatatlanok, mégis nehezek.
Jelige: emlek
Ahogy én képzelem…
„Hová lettek a családi ereklyék”[1], melyek felölelték a valódi közös mindennapjaink kezdetét? Hová lettek azok a megszépült, csalfa emléknyalábok? Hová lettünk?
A történet valahol Európában, valahol egy országban, valahol egy nagyvárosban, valahol egy kis háznál játszódik. Dehogy játszódik! Ez így volt. A kis ház a nagyváros kellős közepén figyeli a mindennapokat. Mindent ismer, ami arrafelé történik. Szerencsére egy sarokra épült, ahonnan hosszan belát két-három utcát. Egy buszmegállót is lát, tőle jobbra. Vele szemben, a túloldalt kezdődik a park. Szép, lombos fákkal zsúfolt. Egy vaskapu választja el az utca forgatagától, amit már kikezdett a rozsda. Így a neve se látszik tisztán, pedig van neki. Rögtön a kapu után jobbra egy kis kávézó várja a betévedőket. Egy falatnyi Párizs. Hihetetlen. A kis gyertyafényes asztalok félhomályban, mámorítók. Galériás a kávéház, a galéria fából van. Folyton nyikorog. A falon utcaképeket ábrázoló apró festményekkel varázsolják oda a nyugalmat. Nincs túldíszítve. Pont szép. Pont tökéletes. A gondozott zöldterület is a kertben. A fű frissen vágott illata még a buszmegállóban is érződik. Érzi a virágot áruló idős néni is, bár ő nem szereti ezt az illatot. Ő a virágokért van oda meg vissza. A rózsa a kedvence és a liliom. A parkba csak a tóig lát el a kis házikó, de belát a kávézóba is. Minden reggel megnézi a napfelkeltét és minden este éberen követi a naplemente minden mozzanatát, legjobban szép időben szereti, mert a Nap fénye meg-megcsillan a zord tavon, ami egyszerre dobja le magáról mélabúját. Figyeli a madarakat és figyeli a forgalmat. Figyeli az illatokat és figyeli a színeket is. A színeket szereti a legjobban. Látja a sárga villamost közeledni, látja a kék buszt elindulni, látja a zöld lombokat és látja a sötét vizet is. Idilli a kép, jó helyre „született”. Nagyon régen épült a ház. Erről sincs pontos adat, hogy a parkról sem, de nem is fontos. Hogy ki építette? Ezt a bejárati ajtó belső oldalán lehetne elolvasni, de bent még senki sem járt. Nem lakik bent senki. A város közepén egy lakatlan ház. Bizarr. De nem tűnik fel senkinek. Mindenki csak elmegy mellette, ügyet sem vetnek rá, pedig nagy titok lapul benne. Értékes dolgok.
Jelige: Emlékvers
Emlék
„Hová lettek a családi ereklyék”[1],
anyám meghala, s eltemetették.
„Hová lettek a családi ereklyék”,
anyám kihullott haja, ezüst remény.
„Hová lettek a családi ereklyék”,
anyám lelke, mi testéből kiszakítatték.
„Hová lettek a családi ereklyék”,
álmaim ködében arca feldereng még.
„Hová lettek a családi ereklyék”,
hit, bátorság erény,mit belém rejtettél.
Hol vagy, ki minden voltál,
és semmivé lettél.
Kirajzunk most, mint három árva,
apánk éltének, értelme és álma.
Halálod fájdalommá lett minden nap,
majd bölcseletté, hálává, hogy vagy,
most és mindörökké.
Szívünk végünkig érted vérzik,
míg nélküled az életben járunk térdig.
Tetteid rianása a holnapban enyészik,
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]
Jelige: mirtusz
Ajándék
„Hová lettek a családi ereklyék”[1] a könyvtárszobából? Döbbenten állt a jól ismert pamlag előtt. Antik darab volt, bordó huzattal, szatén díszpárnákkal. Emlékezett rá, mikor iderakták. Jó érzés volt, hogy leülhetett az ide betérő, és kényelmesen tudta csodálni a falakon függő festményeket, tanulmányozni a polcokon sorakozó díszes kiadásokat. De most a polcok üresen tátongtak, a falak csupaszon szégyenlegtek. Nem akarta, hogy tudják, itt járt, de így most muszáj bemennie a nagymamához. Sarkon fordult és leszaladt az emeletről. Megállt a lépcső alján, hallgatózott. Csend volt, mint mindig, nagymama valószínűleg szunyókál a fotelban. Csendben, hogy ne ijesszen rá, lenyomta a kilincset. A megszokott derengő félhomály helyett verőfényes napsütés fogadta. Becsukódott mögötte az ajtó, de meg sem hallotta. Csak állt ott, és számolni kezdett. Hány éve is? Mikor is volt, hogy utoljára itt járt? Talán hat, de az is lehet, hogy hét éve. Nagymama akkor már hetven éves volt, hogy is nem gondolt erre? De miért nem szólt neki senki? A falnak támaszkodott, és nyüszítve sírni kezdett, ahogy eszébe jutott a barna míves bőrkötésű könyv, vastag megsárgult lapjaival. Sosem látta nagymama kezében, de időről-időre egyre több írás és rajz foglalta el lapjait. Hogy szerette nézegetni, mikor még olvasni sem tudott! És a rajzok; miattuk járt be rajzszakkörre a mogorva Elza tanárnőhöz.
Jelige: cinege
Ámokfutás
„Hová lettek a családi ereklyék”[1], a féloldalasan lekopott fogazatú, barnaerezett oldalú, piszkosdrapp szarú sűrűfésű? Még mindig visszacseng fülébe időnként Édesanya bársonybélelt hangtónusa. Józsikám, egy ilyen nagy fiú csak nem fog pityeregni. Szépen felöltözöl, megnedvesíted a fésűdet, végiggereblyézed a loboncodat, odamész és megmondod, nem durván, de határozottan, hogy neked ezzel a dologgal kapcsolatban az az elképzelésed… Meglátod, respektálni fogják. Igen, akkor ez így működött, de most ki elé járuljon és mit tárjon elé?
Jelige: Emlekek ladaja
Eltűntek örökre
„Hová lettek a családi ereklyék”[1],
Fakók, porosak, halottak,
Hogy pókhálóval beszőjék,
Régmúlt-emlék fonalak.
Jelige: ezüsthold
Halotti beszéd – Másképp
„Hová lettek a családi ereklyék”[1], hová tűnt a régi vallomás? Talán felkapta a szél, mint az ősszel kavargó levelet s csendes utazásra magával vitte, majd leejtette, s némán magára hagyta.
