Jelige: zivot

Beküldte: admin, 2012-02-03 19:38:50  | Címkék: z

Családi kincs

„Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
Bűnhődnek emlékeim törékeny egén.
Öldöklés, halál s hazug szerelem,
Határokat kergető tomboló ideg,
Mit őseim a pokolból reám küldenek.
Hagyatékul nékem csak ennyi maradt,
Vágyakozó kezem végtelen űrbe kap.

Te vagy az egyetlen kontúr a lapon,
Fekszünk és nézzük a lecsorduló Napot.
Várjuk, mert nekünk a semmi csöndje jutott,
Ellopták mindenünk s most zakatol tudatunk.

Sűrű, ikrás sötétbe mondd mért követsz?
Miért nem Te dobod rám a legelső követ?
Esdeklem, légy zord Pilátusom,
Feszíts keresztre és én hidd el majd hagyom!

Hisz ember vagy csak gyarló és bérenc!
A gyilkos tőr a Te kezedtől is véres!
És miért születtünk mi gyáva gyilkosok?
Gyászunknak gyötrelmes tornácán vacogunk…

Míg körtáncát járja a fájdalom
Gyönge lelkednek magamat átadom.
Átdobom, átlököm, miként egy súlyos követ
A gyermeki kéz a túlsó partra vet.

Tűnj el lelkemből ó fájdalom,
Tündöklő álmaim dobd tűzre két karom!
Pusztuljon elmém minden szennyével,
Tisztuljon testem világ könnyével!

Múltak víg idők is messze egykoron,
Csoda ének zengett bársony ajkakon.
S lám egy kép, amin nini ott vagyok,
S egy doboz, minek alján megsárgult lapok.

Az élet tengerében áztak sósan meghitté,
Hogy mikor eljön a pillanat tudjam mennyit ér.
Szerelmeim foszlányát sötét fátyol fedi,
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]

[1]Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2]Kálnoky László: A kegyelet oltárán