Jelige: vanitatum vanitas2010

Beküldte: admin, 2012-01-14 22:12:03  | Címkék:

Egó, a hangya

Amikor az athéni piacon az áruk roppant tömegét szemlélte Szókratész,
gyakran ezt mondta magában: „Mennyi mindenre nincs szükségem.”
(Diogenész)

 „Hová lettek a családi ereklyék”[1] – kérdezte Egó, a hangya, miközben két mákszemet vitt arrébb. Nagy kincs volt az, érezte is, sőt másokkal is éreztette saját fontosságát.
– Biztosan a helyén van mind – válaszolta valaki a bolyból, de Egót annyira lefoglalta önnön nagyszerűsége, hogy már el is felejtette, mit kérdezett. Meglepetten kiáltott fel:
– Mit mondtál?
– Csak válaszoltam. Szerintem minden a kincseskamrában maradt a nagy özönvíz után is. Az eső nem mosta el azokat a féltve őrzött relikviákat. Ott van a dédapád által gyűjtött szöcskeláb egy darabja. Midnyájan hódolattal emlékszünk rá, milyen nagyszerűen harcolt a vöröshangyák ellen, és milyen nehezen kaparintotta meg. Aztán ott van a nagyapád kincse az a fél mag, nem is beszélve arról a gyűjteményről, amit nagyanyád őrízgetett. Ó, az a rengeteg morzsa, az aztán valami! Igazán büszke lehetsz rá. A szüleid is gyarapították.
– Hatalmas a világ – sóhajtott Egó –, talán nem is mindenki tud arról, milyen gazdagok vagyunk! Kár. Igaz, a vöröshangyák szegények, nincsenek tisztában azzal, mi az igazi kincs. Az óriáshangyák meg ostobák, úgysem fognák fel. Ja, és a szárnyashangyák olyan lusták, azok képtelenek bármit is összegyűjteni. Azon túl még itt-ott lézengenek más, fura kinézetű rovarok, bogarak, de utána már nincs semmi. Én csak tudom, épp eleget mászkáltam a nagyvilágban. Egyszóval: mi vagyunk a legnagyszerűbbek, ezt senki sem vitatja.
Ekkor indult be a kerti locsoló, és rövid idő múlva elárasztotta a víz a hangyaboly járatait. Egó egy örvénybe került, aztán a kis patakocska elmosta, de a két mákszem megtapadt a járat falán. A vész elmúltával egy másik hangya megtalálta, és bevitte a többi ereklye közé.
– Hol vannak azok, akik ezt összegyűjtötték? – kiváncsiskodott egyik társa.
– Nem tudom, de nem is ők a fontosak, hanem amit felhalmoztak, nekünk csak az kell. Az ő dolguk a gyűjtögetés volt, ez a lényeg. Követendő példaként ők is megmaradtak, „szellemképüket az utódok őrzik.”[2]


[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán