Jelige: tipptopp

Beküldte: admin, 2012-02-03 17:24:12  | Címkék:

Családi kincs

– „Hová lettek a családi ereklyék”[1]?! A tavalyi nagytakarításkor még biztosan megvoltak!
Az ikrek összevihognak. – Emlékeztetnek gyökereinkre – szavalják kórusban.
– Évente egyszer, mikor elővesszük őket leporolni – toldja meg Bori.
– Igazán, Anya, ez csak a te mániád. Meg Nagyié – folytatja Juli.
Anya összetörten ül a komód előtt, s bámul befelé, mintha azon keresztül a múltba látna. Mikor könnyei kezdenek csorogni, az ikrek megijednek.
– Anya, ne csináld! Hátha előkerül!

Két nappal később a lakás ragyog a tisztaságtól, nincs olyan zug, ami elkerülte figyelmüket. Hárman ülnek összetörten a nappaliban.
– Sziasztok, megjöttünk! Van kaja? … Mi történt? – döbben meg az üdvözlésre bekukkantó Dani.
– Apa nem mondta?
– Szóhoz se jutottam. Be sem állt a szájuk hazáig.
– Jól van, majd vacsora közben. Irány a konyha! – veszi át az irányítást Anya.
Az asztalnál Zsófi és Dani kérdő tekintettel fordulnak feléjük.
– Nincsenek meg a családi ereklyék – közli Anya szomorúan.
– Az nem lehet! – kiált fel Zsófi. – Az ősszel még bevittem töriórára.
Összesűrűsödik a levegőben az elképedés.
– Bevitted. Nem kértél engedélyt. Nem is említetted.
Apa szavai hidegek, tényszerűek. Zsófi szeretne elsüllyedni; mindjárt sírni fog.
– De ugye vissza is hoztad? És a helyére tetted? – próbál Anya segíteni rajta.
– Igen – suttogja.
Ekkor Anya elhatározásra jut: – Vasárnap mindenki itthon lesz. Ebéd után mesélek nektek az ereklyékről.

Vasárnapra megérkezik Peti és felesége, s Nagyi, akinek még nem merték elmondani, mi történt. Ebéd után kíváncsi szemek tapadnak Anyára.
Ezek a családi emlékezet közös történetei, így a tiétek is. Már régen beszélnem kellett volna róluk, de le akartam írni emlékkönyvként s úgy odaadni. Végül mégis eljött az elbeszélés ideje; vissza kell emlékeznetek e tárgyakra, s megőrizni történetüket.
– „Szellemképüket az utódok őrzik” – viccelődik Peti, de csak szomorú mosolyokat kap válaszul.
Amikor Béni dédapám elhatározta, hogy új kaput készíttet, ki kellett vágnia az egyik meggyfát. Szép fa volt, de a kapu nem tűrt halasztást. Azt akarta azonban, hogy a fa áldozatának emlékei is legyenek – ezért tárgyakat csináltatott belőle. Lett belőle pipa, sétabot, ládika, kereszt. Nagyon vigyázott rájuk; halála előtt Apámra hagyta, hogy ő is adja majd tovább.
Családjában Margit dédanyám volt a legfiatalabb lány, így nővérei régi ruháit hordta. Még menyasszonyi ruhája sem volt sajátja, ám keresztanyjától vadonatúj csipkekesztyűt kapott. Ereklyeként őrizte egész életében, s jeles napokon újra fölvette. Bátor volt, amikor nekem adta, hiszen csak 11 éves voltam, s hogyan lehetett biztos benne, hogy megőrzöm?
– Megérezte – mosolyog Dani.
A horgolt terítők az ő munkái. Szabad idejében mindig horgolt. Nagy részüket elajándékozta, csak azok maradtak, amiket használt.
Volt egy fiuk, Kálmán, aki elesett a háborúban. Ő készítette a rajzot a lóról. Egyszer nagy szárazság idején kigyulladt az istálló, s mire kimentették Csillagot, olyan súlyos sérülései voltak, hogy belepusztult. Kettős veszteség. Ez a rajz őrizte mindkettőjük emlékét.
A háztartási könyv Nagyapám és Nagyanyám gazdálkodását tükrözi a 30-as évek vége felé. Nem is tudom, miért éppen ez maradt meg, de tanulságos olvasmány … volt.
– Aha, persze – fintorog Juli.
– Még a te kényes ízlésedet is kielégítették volna az iskolai értesítők.
– Ki is elégítették – nevetnek az ikrek.
– Csupa egyes-kettes!
– És olyan tantárgyak, mint „beszéd- és értelemgyakorlatok” vagy „kertészeti gyakorlatok”!
– Hiába nevettek, ezek akkor mind hasznos ismeretek voltak – szólal meg Apa is.
Utoljára hagytam a leveleket. Mielőtt találgatni kezdtek: nem szerelmes levelek. A távollévőkkel váltott családi levelek; sok közöttük a háborús. Ezeket sajnálom a legjobban. Szinte naplóregény-szerűen kirajzolódnak belőlük események.
A csöndet Nagyi töri meg: – Rettentően sajnálom, hogy ilyen szomorúságot okoztam nektek … mégis örülök – csillan föl a szeme –, mert Édesanyátok így rászánta magát a beszédre, s megértettétek, hogy ez nem mánia, hanem a múltatok. Karácsony után vittem őket magammal, mert meghívtak egy helytörténeti-körbe. Tessék, itt vannak.
– Nagyi! Nagyii! Jaj, Nagyi! – rohannak a lányok megölelni.
Zsófi ébrenlét és álom határán még mindig Anya elbeszélésén töpreng. Lassan átcsúszva az álmok világába érzi, részévé válik a múltnak, melyet megőrizni és továbbadni kötelessége. Peti tréfának szánt mondata nagyon is kifejező. Nyáron hozzáfog a megvalósításhoz.

Álmában ősök hada veszi körül, s egy hangszóróból hallja: „szellemképüket az utódok őrzik.”[2]

 


[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán