Pályázatok » Kálnoky László 100 » Jelige: szörnyella
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
Ködös, homályos valóságban
Az óriás porszemek lefedték,
s mi hiszünk a hazug vakságnak.
Nem kézzelfogható már
Mi egyszer fényes volt
Nem emlékszik rájuk más
Csak egy koszos, régi polc.
Büszkén viselte díszítőelemeit
Gyöngysorok, rúzsfoltok
Színes, csúnya szépségeit
De ettől már a jövő eltekint.
Szomorú, magányos ereklyék
Kik egyszer sokat értek,
Nem válnak soha szebbé,
Pedig nincsen rajtuk vétek.
Eltévedve a végtelenben
Megöregedtek ők is,
Nem égnek már szerelemben
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]
[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán