Jelige: sbpaul

Beküldte: admin, 2012-01-17 22:49:29  | Címkék:

KÁLNOKY PRELUDE

„Hová lettek a családi ereklyék”[1]:
A hó, a fagy, a téli kabátban
Didergő gyermekes kezed? Mondd,
Félsz, hogy eltűntek a fák, mint
A szégyenbe taposott lábnyomok?

Minden fény ellenére a földön
Fekszel, ázott kezedet rágod,
Körbevesznek gondjaid, miképpen
Emberek az utcán, ha sírsz és
Fuldokolsz, még se mozdulsz meg.

Ne égjen fa és kereszt! A jég,
A magány mozgatja az ágakat.
Valaki gyerekdalokat suttog és
Kuncog, majd lassan rád szegezi
Két kezét s arcodhoz dörzsöli:

Fogjad, simogasd, ne kíméld!
Megannyi kéj és fájdalom, amit
Kihallok e lányos hangokból.
Ez csak a hideg, csak a hideg
Játszik a szíveddel, ahol

Most kő dobog és szilánkosra
Törik benne minden kegyelet.
Nézed, akár Sz. Teréz extázisát,
Elfeleded bágyadt testüket, míg
„Szellemképüket az utódok őrzik.”[2]


[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán