Jelige: sajtosrolo

Beküldte: admin, 2012-01-15 19:39:02  | Címkék: s

A néni hangja

„Hová lettek a családi ereklyék”[1]? - förmedt rá a 10 év körüli kisfiúra. A gyerek nagyra tárt szemekkel nézte a nénit, de nem tudta megállapítani, hogy mire gondol. Piciny fejében olyan gondolatok fordultak meg, hogy talán az ólom hadseregre célzott, amelyeket már egy hete vett le a polcról, mert kellett neki, játszani.

- Azonnal hozd ide! - parancsolt rá a gyerekre. Hangja kemény volt, szinte torz. Egy pillanat múlva a fiú egy apró katonával jelent meg. A néni elvette a játékot, felemelte és a lámpa elé tartotta, mintha csak azt vizsgálná, nem hamis-e, majd egy hirtelen mozdulattal behajította a kukába.

- Mihaszna kölyke! - zendített rá: - Ez nem ereklye, csak egy mocskos játék. Hová lettek a családi ereklyék? Nagyapád hagyta ránk őket, nagy ember volt, nem úgy, mint te leszel. Na takarodj, meg ne lássalak, míg vissza nem hozod őket!

A kisfiú elszaladt, ki az ajtón, a konyhán keresztül a kertig, ahol a kijárati kapun át az utcára jutott és futott, tovább, ameddig a lába bírta. Félt a nénitől. Meg kell találnia az ereklyéket, különben baj lesz, és nem akart bajt, mert volt már baj és az nem volt túl jó. Leült egy padra a sétálóutcában, nézte a kutyákat, ahogy futkosnak az aszfalton. Bár csak kutya lehetne - gondolta -, akkor megharaphatná a nénit és nem bánthatná őt többet. De nem volt kutya és már sötétedett, így haza kellett indulnia oda, ahonnan elfutott.

Az ajtóhoz érkezve rátapasztotta a fülét és hallgatta, hogy van-e zaj. Nem volt. Benyitott és elindult a szobája felé, futva. A villanyt se kapcsolta fel sehol, nehogy feltűnjön. Ám egyszer csak hatalmas zaj keletkezett. A fiú nekigurult a konyhaszekrénynek, és az abban lévő lábasok kigurultak a földre, elárasztva a padlót és a gyerek szívét félelemmel. Kicsiny lelke meglapulva várta, hogy mi fog történni, szinte hallotta a lépteket, amelyek felé tartottak, de végül csak nem jött senki. Nincs itthon a néni - könnyebbült meg, és a lámpához szaladt, hogy felgyújtsa, mert el kell pakolja a lábasokat míg nem látja senki. A konyhába visszatérve azonban olyan dolgot látott, amire nem számított. A néni a lábasok között feküdt, nyitott szemmel.

- Én nem akartam, nagyon sajnálom, kérem ne bántson! - sikította a fiú, szinte sokkot kapott az ijedségtől. Ám a néni nem szólt... Meredt szemekkel bámulta a plafont.

A gyerek még egy darabig meredten állt. Több perc kellett mire rájött, hogy a nénivel valami nincs rendben. Gyorsan hozott egy takarót az ágyneműtartóból és a testre terítette, hogy ne fázzon. Aztán készített neki egy forró teát, és elment lefeküdni. Azt álmodta, hogy kutya és szaladgál a betonon, a gazdája magához hívta és megsimogatta. Jó kutya vagy! - mondták neki. S ő reggel frissen és boldogan kelt. Fogmosás után elment megnézni, hogy megitta-e már a teát a néni. S fura, de a felét megitta. Nem teljesen értette, hogy miért fekszik még a földön, viszont már kisebb korában megtanulta, hogy nem szabad kérdezni, mert pofon jár érte, így ő sosem kérdezett csak tette, amit jónak gondolt, azt amiért nem járt pofon, csinált a néninek még egy teát.

Több nap telt el így, felkelt, teát csinált, evett, elment iskolába, hazajött, evett, megcsinálta a leckéjét, evett, fürdött, teát csinált és lefeküdt. Egyik nap azonban becsengetett a postás, levelet hozott a néninek, valami segélyt, amit személyesen kellett átadnia, így hát bevezette a férfit a konyhába. Arra számított, hogy a néni majd átveszi a pénzt, hiszen mindig jó kedve volt, amikor pénzt kapott, de ezúttal nem ez történt. A postás, férfi létére elkezdett magas hangon sikítani és őrá förmedt, hogy mit tett a nénivel.

- Teát főztem neki - hebegte a fiú és lehunyta a szemét. Nem merte kinyitni többet. Így csak állt csukott szemmel és az álmára gondolt, hogy kutya. Egy idő után hallotta, hogy több ember jön be az ajtón.

- Jól vagy, bogaram? - szólt hozzá egy kedves női hang, majd megsimogatta a fejét. A gyerekszemek rögtön kinyíltak és csodálkozva bámulták az idegent. Ő a gazdám - gondolta, és hatalmas szemeiből örömkönnyek csorogtak.

A nénit közben elvitték, takarostól. Aztán őt is, kézen fogva, a gazdája. Emlékszik, hogy egy meleg fotelbe ültették, és elmagyarázták neki, hogy meghalt az anyukája, agyvérzésben.

Most 30 éves, már nem fiú, férfi. Mai napig hallja a néni hangját. De azt mondja, hogy már tudja, hogy nem kutya, sőt még azt is, hogy miért mondták anno sajnálkozva, hogy a szülők sokat számítanak, és „szellemképüket az utódok őrzik.”[2]

[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán