Jelige: Remeny

Beküldte: admin, 2012-01-12 19:39:40  | Címkék:

Vén diák

„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
fakó arcképek, ódon szobák falán.
Tudás vonatán robog sok szép emlék
szinte érzem padsorok illatát.

Zsibongó, ismerős, hű dallam száll
vén folyósóra fény árnyéka lép,
csordultig tele lényem zenével,
hárfa húrjain múlt regéje kél.

Szemem tükre, oly tisztán láttatja,
éveknek múlandó káprázatát...
Foltos nadrágban ülök a padban,
mint csodaváró, - ijedt kis diák.

Köröttem víg kebelbarátok,
kóstolják a lét édes-sós ízét.
Összeforrtunk, mint szerelmes ajkak
s nem hittük, hogy egyszer véget ér.

A hárfa, melynek szirén hangja,
fennkölt csillogó jövőről dalolt,
furcsa krétával írta fel nevünk,
sorsunk táblájára: gyönyörű volt!

Vén palatáblák meghitt sötétje,
vidám napok, még várlak- jöjjetek.
Az élet rögös vándorútjain
létem tavába reményt töltsetek.

Jó volna még egyszer énekelni,
megdalolni múltban történteket
örökkön élő ritmust kiáltva
világgá kürtölni hős refréneket.

Hogy mindig legyen ifjú szívemnek,
mámorító, rügyező tavasza,
lelkemből zuhatagos folyóként,
áradjon boldogság szent szózata.

Mert a boldogság egy vándorcirkusz
hol itt, hol ott ver fel tanyát,
ma még itt van, ám holnap messze jár:
Ébredj álmodból ősz hajú diák!

A idő rokkáján pereg az élet,
ereklyék helyébe képzelet költözik.
Hidd, - Teremtőd vigyáz rá örökkön
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]


[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán