Jelige: Ra kell talalnunk!

Beküldte: admin, 2012-01-21 15:23:55  | Címkék:

- „Hová lettek a családi ereklyék”[1]? – kiáltott fel hírtelen Eli. Sehol se találom őket.
- Nyugodjon meg kisasszony. Fel fogunk jegyezni mindet. Gondolja végig mik is tűntek el pontosan.
- Nos, először is, az a váza, ami az anyámé volt. Szín tiszta arany. Sokat jelentett neki, ahogyan mi is a testvéremmel.  Volt még, mi is.. ne haragudjon,csak kissé zaklatott vagyok.
- Semmi gond, nyugodjon meg kérem. Nem kell sietni. Gondolja csak végig szépen sorban. MI az, ami hiányzik?
- Rendben, volt ott még egy kard is. Apám kardja. Az a kard nagyon fontos volt neki, épp olyan érces és kemény volt ő is. Szerette, jobban, mint sok mást. Mi is volt még- Eli gondolkodni próbált, de elméjébe betörtek a gondolatok. Hogy lehet ez..- A dobozban, talán értékes ékszerek is voltak.  Nyakláncok és karkötők.

- Ennyi? Volt ott még más is? – kérdezte a rendőr a füzetéből felpillantva.
- Igen biztos Úr.- Kapott észbe hírtelen Eli. A legfontosabbakat még nem is mondtam.  Azt hiszem eltűnt anyám józan esze is. Ami még régen sokat ért. Most viszont sehol se találom. Nem értem hova tűnhetett, és ki vihette el. Kinek kéne az? Hisz neki se kellett már. Azt hiszem, még pár dolog eltűnt. Többek közt a megértés is. Ez közös értékük volt. De most nincsenek itt.  Ezek hiányozni fognak a családi fészekből. Továbbá, írja kérem, mert ez fontos, meg kell találnia nekünk, továbbá eltűnt az érzelem, a gyengédség. Az odafigyelés egymásra, és nézze csak. A fotón ez a családi idill is semmivé vált. Apám figyelme is eltűnt, a kedvessége, és ó igen, az őszinteség és a nyugalom is. Ezeknek mind nyoma veszett , de mindenképpen meg kell találnunk őket. Így nem tudunk tovább élni. Talán ők észre se fogják venni, hogy eltűntek, de nekem és az öcsémnek hiányozni fognak.
Mondja, van remény arra, hogy ezeket újra megtaláljuk? Vagy ha egyszer elvész valami, többé már senki se akad a nyomára? Talán másnál nagyobb szükség lenne rá? Bár nem hiszem. Itt kell, itt és most nekünk. De nézzünk körbe a másik helységbe is.

Átsétáltak egy tágasabb szobába. A szoba rideg és üres volt. Se bútor, se más tárgy nem volt már ott.
- Kisasszony, ezt a szobát teljesen kiürítették? Ezt is most tették? Mi hiányzik innen?

- Hogy üres e? Nem, nem hinném. Hallgassa csak. Hallja a kiabálásokat, a veszekedéseket? Hallja, ahogy apám az őrületbe kergeti anyámat? Hallja a sok hazug szót? És ezeket a durva, és hangos szavakat? Amik minduntalan a családi békét rombolják le, és a gyerekek lelkébe tépnek? Hallja őket? Nem, azt hiszem innen semmi se hiányzik, ezek már rég itt vannak, és itt is maradtak, ezeket nem viszik el oly könnyen. Sőt, várjon egy percre. Van itt még valami. Van valami új is. Látja azt a víztócsát a szoba közepén?
- Igen, ez mi lehet?- kérdi a rendőr.
- Ne fáradjon kitalálni ezt kedves uram, én már tudom. Ez eddig csak jelentéktelen pocsolya volt. Most viszont, megáradt, könyörtelenül duzzad, és nem apad ki soha, ezek a könnyek, melyet a sok keserű, durva szó okoz az embernek. Látja ezt? Hogy kerülhet ez egy családi ház közepére? Hogy juthatott be ide is? Ahol béke és szeretet lakozott hajdanán. Azt hiszem, ez eddig nem volt itt. Vagy nem volt ekkora.
- Biztos Úr kérem, ha tudja, találja meg nekem a felírt dolgokat. Szükségünk van rá idehaza. A szüleim nem is tudják , hogy elvesztek, de talán, ha visszahozná őket nekünk, akkor értékelnék újra. Hiszen ezeket senki se becsüli igazán, míg itt vannak. De mára már hiányoznak. Elmondhatatlanul hiányoznak. És egyedül nem tudom megtalálni őket. Ehhez több ember kell. Kérem, tegye meg amit tud.
- Természetesen mindent elfogok követni az ügy érdekében. Furcsa eset, de nem szokatlan. Sok hasonlóval találkoztam manapság. Mit gondol, tudja már ki tette ezt?
- Azt hiszem igen. – Felelte a lány a távolba meredten. – Az idő. Ki más lenne, az idő és a gondok. Ők tették mind ezt. Legyőztek minket akaratom ellenére. Mindenkinek figyelni kéne rájuk, alattomosak, és mindenhol ott vannak. Sok dolgot magukkal ragadva száguldanak a téren át. Nyomukban ürességet és keserűséget hagyva maguk után. Csak ők lehettek.
- Igen, sokan mondják még ezt. Igaza lehet. Most magára hagyom, de semmit se ígérhetek…

A nyomozó csalódottan távozott. Azt hitte, itt talán mást talál majd, de minduntalan, minden ajtó mögött erre bukkan. Az elkeseredésre, az elhidegülésre, és a széthullott családokra. 
Mi történhetett? Hogy engedhették ezt? Hova lett a boldog család? A boldog családi emlékek?
A szülők már nem sokat tehetnek, az ők idejük lassan lejár, amit elhibáznak, többé vissza nem fordíthatják. A boldog család, mától csak egy emlék. „szellemképüket az utódok őrzik.”[2]

 

[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán