Jelige: noam

Beküldte: admin, 2012-01-31 20:26:30  | Címkék: n

Varázserő

„Hová lettek a családi ereklyék”[1]? – ez állt az asztalon hányódó táviraton. A papír megsárgult, rajta apró rúzsnyom. A következő mondat elmosódott, az aláírást nem lehetett kivenni.
De Áriel Horvathnak nem is volt rá szüksége. Tudta nagyon jól, kitől jött a távirat. Melissa Karacs követel évek óta holmi “családi ereklyéket”, ám Áriel mindeddig ellenállt, nem küldött Melissának semmit.A többeszám használata amúgy sem volt indokolt.Egyetlen tárgyról volt szó, meg egy ahhoz tartozó apróságról.

- Gebbedjen meg – gondolta magában a legtöbbször, amikor Melissa újra üzent, vagy csak úgy eszébe jutott.
Céltalan, kósza gondolat formájában jelentkezett, aztán ez a csüggedt merengés mindig valami kétségbeesett vággyá lett.
Áriel Horvath, bár évek óta esküdözik, hogy úgy utálja az asszonyt, mintha lépfenés volna, nem tudta magából kiírtani ezt a vöröshajú ördögöt.
- Küldd vissza neki azokat a kacatokat – javasolta az anyja, özvegy Dzsenina Horvath, aki a mai napig tenyérjóslással és lélekgyógyászattal foglalkozik, ám a tulajdon fiacskáját nem tudta kikúrálni a szerelmi nyavalyából.
Áriel idegesen rántott egyet a vállán:
- Nem! – sziszegte, és becsörtetett a szobába.
Dzsenina tudta, hogy mi következik. Azt szokta ilyenkor javasolni az éppen érkező páciensnek, hogy menjenek a lugasba.
- Majd ott megszellőztetjük a lelkecskéjét, drágám – súgta negédesen a kliens fülébe és türelmetlenül tuszkolni kezdte kifele.
Áriel jajgatása, sziszegése, fojtott káromkodása és a gyanús csapkodás még a tearózsák közé is kiszüremkedett.Dzsenina kikészített a konyhaasztalra  két nyers tojást és egy fél liter kecsketejet.
- Hogy csillapodjál, aranyom.S hogy új erőre kapj! – susogta Áriel lángoló fülébe.
A fiú furcsán szaglott ilyenkor, mint egy évtizedek óta lenyomtatott szegfű. Bágyadt volt, szomorú, a tenyere pedig nyirkos.
Maga elé húzta a táviratot, és hunyorogva nézni kezdte. Hol a jobb, hol a bal szemét húzta össze. Aztán egyszerre mindkettőt.

- „Hová lettek a családi ereklyék”[2]? – kérdezte a papír, aztán a betűk különváltak: delejes táncot jártak a megsárgult papíron. A táncból aztán kis dombormű lett, és Áriel lázasan tapogatta a kitüremkedéseket.
- Imádom a melled – mormogta annó Melissa Karacs fülébe, aki ettől az egyetlen mondattól megvadult, mint egy kanca és a testével végeérhetetlenül gyötörte Árielt.
Ő pedig imádta ezt a gyötrelmet, mert az agya ilyenkor valahogy cseppfolyóssá vált, s mintha kifolyt a fülén és a szemén. A koponyájába végre kellemesen hűvös üresség költözött.
Ezt a hűvös ürességet próbálta reprodukálni, mikor az ereklyés szobába zárkózott, ám a hűvösség helyett mindig észveszejtő forróság lett. Agyában megállíthatatlanul kattogtak a fogaskerekek, melyeket a kudarc és vereség  hajtott.
Áriel Horvath úgy járt-kelt a világban, amióta ez a Melissa Karacs eltűnt, mint egy megtébolyodott bika. A városban a nők féltek tőle, de titokban remélték is, hogy egyszer mégis nekik esik. Ám Áriel csak a szemeit meresztgette és a zsebében matatott télen-nyáron. Senkihez sem nyúlt egy ujjal sem.
Melissa Karacs a tengerparti nyaraláskor tűnt el. Egyszerűen kitáncolt a vendéglőből.Azóta senki sem látta, senki sem hallott róla. Ékes bizonyítéka annak, hogy él valahol, az a temérdek távirat, amivel Áriel Horvathot bombázza.
Kétnaponta érkezik tőle távirat. Ugyanaz a szöveg mindig.
Melissa Karacs művészi hajlama csak a papíron hagyott foltokban és a betűtípusok összeválogatásában mutatkozik meg. Az pedig, hogy boszorkány, abban a puszta tényben, hogy Dzsenina hiába próbálja elrejteni a fiacskája elől a legfrissebb táviratot, az valahogy mindig ráakad. Már a fabudiból is kihalászta, és iszonyatosan szaglott a keze hetekig. Dzsenina hotelbe költözött, onnan üzengett neki, hogy mit és hogyan csináljon, hogy a szagtól, no meg attól a némbertől megszabaduljon.
Dzsenina soha sem szerette Melissa Karacsot, habár az ő lelkén szárad ez a ronda szerelem, melynek úgy tűnik sehogy sem lesz vége. Melissa éppen hozzá jött el, azzal az átkozott családi ereklyével, hogy kiűzesse belőle a régiek szellemét. Dzsenina elborzadt a tárgytól, melyet elé tett ez a vöröshajú, de kellmes bizsergés járta át ugyanakkor.
Áriel a kulcslyukon keresztül látta meg először Melissát. A bizsergés rá is rögtön átragadt. Az ereklye elengedhetetlen tartozéka lett együttléteiknek.
Áriel sejtette, hogy miért követeli oly hevesen vissza: az ereklye nélkül nem képes gyermeket foganni. Melissa rettegett a haláltól, de hitt az ősök jelenlévőségében. Azt állította, hogy „szellemképüket az utódok őrzik.”[3]

[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[3] Kálnoky László: A kegyelet oltárán