Jelige: Messala

Beküldte: admin, 2012-01-19 17:12:09  | Címkék:

Kavalkád

„Hová lettek a családi ereklyék”[1], amelyek boszorkánytüzekként lobbantak fel a gyermeki lét ingoványában? Hová lettek ezek a sorsformáló jelentőséggel mindössze egyetlen alkalommal bíró holmik?
Apa régi Queen-lemezei a polcon, borító-kivillantó glédában, hogy bárki megcsodálhassa őket. Apa féltve őrzött kincsei, eredeti EMI-relikviái. Amelyiktek még egyszer hozzájuk nyúl, elfenekelem! Elég egy apró karcolás, és máris megugrik a tű! Komor-tarka hanglemezek, érthetetlen misztériumot őrzők, idegenszerűek. Azokból az időkből, amikor még a gyűjtőszenvedély apasztotta Apa pénztárcáját, és kevesebb sörösrekesz hevert egymáson a fészerben az elhanyagolt satupad mellett.

Anya aranyozott serlegei a vitrinben, az ujjlenyomatos üveg mögött. Hajdani pingongversenyek győztesének járó elismerések, büszke trófeák. Asztalitenisz, értitek? Asztalitenisz! Tiszteljük meg azzal a sportot, hogy a rendes nevén nevezzük! S meg ne lássam még egyszer, hogy játszotok velük! Súlyos talpakon nyugvó serlegek, bennük egy-egy poros, himlőhelyes pingponglabdával. Asztalitenisz-labdával! Azokból az időkből, amikor még az edzések töltötték ki Anya szabadidejét, és kevesebb üres vodkásüveg sorakozott a kamrában a létra alatt.
Nagyapa mesterműve, a kacatos fiókból évente egyszer előkotort fenyőtalp. Ormótlan vashenger, oldalán cizellált kunkorokkal. Erősen billeg, de egy vastagabb könyvvel alá lehet támasztani. Nagyapa több mint negyven éve hegesztette, és még ma is olyan masszív, mint újkorában! Ha eltöritek, nagyon kikaptok! Pókhálókkal beszőtt, imitt-amott rozsdálló fenyőtalp a régmúltból. Azokból az időkből, amikor még Apa és Anya is illedelmes gyerekként várta a Szentestét és a Jézuska ajándékait.

Akárcsak Kisfiú, Kislány és Nagylány azon a bizonyos karácsonyon.
Egy közepes méretű – gyerekszemmel nézve hatalmas – fenyőfa a konyha kövén. Törzsét alul ügyetlen baltacsapásokkal legallyazták, csorba késsel megfarigcsálták. Az a szemét zöldséges direkt a leggöcsörtösebbet adta, jövőre kimegyek egy fűrésszel az erdőbe, vagy veszünk egy műfenyőt! A kövezeten tűlevélszőnyeg, gyanta és forgács elegye, a levegőben átható tobozillat. Göcsörtös ám a megmondommid, már megint tétó vagy, megittad az összes törkölyt, menj onnan, majd én megfaragom! Bizonytalan léptek, huzavona, frappánsnak képzelt hímriposzt. Alig hagytál az üveg alján, hülye kurva, húzz a sarkiba vodkáért, mert mindjárt bezár! Indulatgejzírek, szitok-cserebere. Apa nagyot taszít Anyán, Anya megtántorodik, és a konyhaszekrénynek esik. Nem szégyelled magad a gyerekek előtt? Gúnyos horkantás, elcsukló ártánysüvöltés, az öngerjesztő gyűlölet akkordjai. Konyhaszék borul, asztal borul, szaloncukrok záporoznak, megviselt karácsonyfadíszek pattognak a kövön. A vékony csúcsdísz kettétörik. Kisfiú és Kislány az ajtóban szipog, Nagylány oltalmazón szorítja magához őket.
Ereklye-kavalkád. Amikor egy csapásra jelentőséget nyer minden.
A hadszíntér immár a nagyszoba. Kisebb tárgyak puffannak a szőnyegen, nippek koccannak egymáshoz, vitrinüveg rezeg. Te szemét állat, nézd, mit csinálok a rohadt lemezeiddel! Kartonpapír hasad, bakelit reccsen, barázdák szakadnak meg, törkölytől rekedt ártány vonyít. Nagyapa fenyőtalpa keresztülrepül a szobán, szárnyalását a vitrin akasztja meg. Üvegcsörömpölés, díszes serlegek vetik magukat a mélybe, az egyikre remegő férfiujjak fonódnak. Nesze, te kurva! Bajnoki trófea tömör talapzata zúz be orrcsontot, borít vérbe sikolyba torzult arcot. Erőtlenül tapogatózó női kéz lel hatékony védekező eszközre, a súlyos fenyőtalp a magasba emelkedik, majd lesújt. Újból és újból lesújt.
Kisfiú sikít. Kislány sikít. Nagylány sikít.
Elhaló nyöszörgés, mozdulatlanságba merevedő emberi testek, a levegőben vörösen kergetőző molekulák. A szőnyegen vérgrillázs.
Kavalkád. Ereklyék mindenfelé.

Küldetésüket beteljesítették, ezáltal feledésre ítéltettek. Ám vannak, akik képtelenek elfeledni őket. Nem gondolnak rájuk, nem beszélnek róluk, és mégis… Kisfiú jelenleg marketinges egy lemezkiadó cégnél, fiatal tehetségekkel foglalkozik. Kislány riporter egy városi televíziónál, zömében sportműsorokat közvetít. Nagylány anyagtechnológiát tanul, és új, időtálló ötvözetek létrehozásán munkálkodik.
Az ereklyék a mai napig léteznek, és létezni is fognak, mert a világ elraktározta őket. Azokra az időkre, amikor már könny és keserűség nélkül vállalhatnak szerepet a nagy körforgásban. Addig is „szellemképüket az utódok őrzik.”[2]

[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán