Jelige: MAHOLNAP

Beküldte: admin, 2012-01-16 21:07:44  | Címkék:

ABIH IKAZSŰM

„Hová lettek a családi ereklyék”[1]? – kérdeztem anyát, aki szemlátomást nem törődött felhördülésemmel.
„Tudod, a nagyi négerfejes medálja?!”- nyaggattam, pedig láttam, hogy máshol jár.
„Ereklye?! Az egy ócska arany-ötvözet volt, senki nem használta!”- torkollt le, pedig nekem az volt. Ereklye. Amikor utoljára láttam, még együtt volt a család. Ültünk a nagy birsalmafa árnyéka alatt, nagyapám, aki akkor már beteg volt, én meg kisgyerek, mellé kuporodtam hát leterített télikabátjára… lustikabát, így hívtuk, így telt a gyerekkorom, nem volt nagy pezsgés. Esténként nővéremmel királynőnek öltöztünk, mindenféle függöny-maradékból magunkra tekert csipke-csodák révén. Elővettük a könyvek mögé rejtett ékszereket és nagy cicomásan vendégségbe mentünk egymáshoz: én a konyhában laktam, ő a szobában. „Menyasszony leszek, királynő, vagy ilyesmi”- mondtam mindig, hát már látom, „vagyilyesmi” lettem.
„De mi az, hogy „ócska?” Hiszen rejtegettétek! Hiába keresem a könyvek mögött!”
„Hagyd már, nincs és kész!”- sivított rám anya, majd ködös tekintettel elfordult, kiment. Én meg ottmaradtam a félig felelevenített gyerekkorral, egy félig rágott csonttal.

Csak évek múltán értettem őt meg, amikor már alig maradt a gyermekkoromnak hírmondója. Elmentek és magukkal vitték a titkaikat. Kézzelfoghatóan csak egy sárga sajtpapír maradt.
Emlékszem, 8 éves lehettem, amikor anya karácsony előtti napon váratlan Pestre utazott. Sosem tett ilyent nélkülünk. Elment és nem magyarázkodott, pedig várta a nagytakarítás, a karácsonyi sütés-főzés. Elment és este fáradtan jött haza. Aztán szenteste azt mondta, nem találta meg a karácsonyi ajándékokat, hiába kereste, nem tudja, hová dugta. Valami fekete műanyag kabátot találtunk a fa alatt, senkire sem volt jó. Emlékszem, egy- talán EDDA- sláger ment akkoriban a rádióban, „nincsenek ajándékok”, refrénje ezt ismételgette. Könnyes szemmel ültem a fa mellett. Anya szeme is könnyes volt- anyaként, ma már ezt biztosan tudom.
Pár éve találtam a sajtpapírra. Zálogjegy volt: „egy darab bross amulett, afrikai női fej. 1200 Ft”. Hát ezért volt a nagy rohanás, a szedett-vedett karácsony. Ezért volt az érthetetlen emlékezet-kiesés, a váratlan feszültség. Nehéz idők voltak, pedig még nem volt munkanélküliség. Csak iskolás gyerekek, gulyáskommunizmus. Változnak az idők. Nincsenek ékszereim, nincsenek lányaim. Színes a tévénk és finoman hangolt. Már nincs hétfőnként adásszünet, sem műszaki hiba. Már nem érkeznek késéssel a képhordozó hullámok, szüleink várva várt unokái elé éles kép tárul. Éles kép a világról, a nagyszülőkről. „szellemképüket az utódok őrzik.”[2]


[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán