Jelige: Lorelay

Beküldte: admin, 2012-01-31 19:11:51  | Címkék:

A pillanat

„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
A szél múltamat lapozza,
Talán jobb lenne, ha feledném?
Válaszodat rég hallottam.

„Hová lettek a családi ereklyék”[2],
Melyek életemről szólnak,
Vajon újra meglelem én,
És lehet szebb a holnap?

„Hová lettek a családi ereklyék”[3],
Melyek a jövőről dalolnak?
Akinek nincsen múltja elenyész,
Gondolatai a sötétséggel dacolnak.

Egy csöndes éjjelen kopogtat millió emlék,
Miért nem nyitod ki ajtódat?
Hagyd egy kicsit gondolataid szerteszét,
Ezért rád senki sem szólhat.

Egy álomkép olykor feldereng még,
És te cserébe felednéd valódat.
Érzed ezt a rég elmúlt ölelést?
Boldogságára nincs is hasonlat.

Hiányával nap, mint nap szembe nézz,
Lényének melegét semmi sem pótolhatja.
Emlékezésre vágyom, családi ereklyém,
Nem feledhetem el soha voltad.

Utamon végig kísér a szenvedély,
Rajtam nyugszik a pillanat pillangója.
Hagyjon bár el a vak remény,
Te ott figyelsz, fönt a csillagokban.

S ha egyszer megrémül lepkém,
Napba nézve láthatom, hogy száll tova.
Ezzel minden pillanat felér,
Soha ne mondd, hogy soha.

„Hová tűntek a családi ereklyék?”[4]
Rossz helyen kerestem, s már nem őrjít.
Nem hal meg az, ki benned él,
„szellemképüket az utódok őrzik.”[5]

 


[1]-[5] Kálnoky László: A kegyelet oltárán