Jelige: lona58

Beküldte: admin, 2012-02-05 20:03:44  | Címkék:

Az utókor margójára

„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
A nagy beszélgetések téli esték.
A sparheton sült krumpli illata.
Hiába sütnék az már nem olyan.
A pattogó tűz melege ma is bennem él.
Ahogy körbe ültük a szoba közepét.
Szavak nélkül értettük egymást.
A szeretet a szobában szállt.
Közben elmondtunk egy imát.
Ha bealudt az ötös lámpa.
Nyakon öntötte nagyanyó.
S hanyatló fénye áradt.
Játszott a fény az árnyal.

Hová lettek a téli esték?
A nagy kártya partik.
Sokat játszottuk a csablecsacsit.
Mára egy dobozban pihen.
Megette az idő eljárt feledte.
Az emlékek indáin kóborlok csendesen.
Szalmából fontuk az angyalkát.
Csuhéból a babát.
Lelkem ma is őrzi.
Ez volt a meny ország.
A karácsonyi kacsa comb.
Kedvencem volt.
Ilyet sütni csak nagyanyó tudott.
Őrzöm ízét.
Kincset érő szeretetét.

A múlt tarisznyában felakasztva.
S az emlékek tára tárul elém.
Féltve őrzött kincsek a szekrénytetején.
Kancsók vázák limlomok.
Besárgult iratok.
Ugyan kik- é voltatok?
S letörlöm róluk az idő porát.
Lüktet minden porcikám.
Sír a lelkem némán.
Arcomon egy könnycsepp szalad át.

Sarokban egy hintaszék.
Igen beteg szegény.
Törött a karja.
Vérzik a torka.
Tekintete rám tapad.
Érzem rezdületét,
Mintha hozzám bújna.
Ne félj!
Nem doblak ki soha, soha.
Két kezemmel védelek.
Az utókornak őrizlek.
S ha majd erőm megfogyatkozik.
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]


[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán