Jelige: logen

Beküldte: admin, 2012-01-12 18:22:14  | Címkék: l

Felejtünk

„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
És hová lettek az ezekről szóló versek?
Eltűntek, mint az anya földben
Az életben feladatukat már elvégzett emberi testek.

Elfelejtettük őket, szépen, csendben,
a XXI. században ez most így van rendben.

Pedig ott van Hunyadi László
Kinek e földön hullott porba feje,
S ott van Kálnoky László
Kinek lassan feledésbe merül a neve.

Elfelejtsük, hogy előttünk ők is e föld porába léptek,
Elfelejtsük, mert mi élünk, és ők már csak éltek.

A múltban hagytuk őket,
Bár azt mondtuk, hogy nem felejtünk soha,
Az idő kereke pedig megállás nélkül forgott
körülöttünk tova.

Eltűntek benne évek, ereklyék, versek, családi képek,
Ott sodrodnak az idő tengerén, mint emlékek,

Ott sodrodnak ahol állandóan tombol a vihar,
Mely viharnak talán soha sem lesz vége,
Mert mi emberek észre se vesszük,
Hogy e tengerbe folyik bele a Léthe.

Tudom, elhervad s kinyílik millió virág.
Mire mi is változunk nem csak a világ.

Még nem jő a földre a változás szele,
E vers által is éljen tovább
Kálnoky László neve, s kívánom, találkozzon
A jövő nemzedéke is ily módon vele

Mert elmondják helyettünk a versbéli szavak,
hogy ő meghalt, de örökre velünk maradt!

Eltűnt ereklyék, elmúlt költök, de talán
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]

[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán