Jelige: kevoce

Beküldte: admin, 2012-01-23 18:54:14  | Címkék: k

Kavics 

„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
Volt a zsebedben egy gesztenye és egy kavics.

Emlékszel?

Lapos kis kő volt, barna barázdákkal. Sokáig halogattam, hogy végre eltegyem a kabátod. Eltelt a tél, jött a tavasz. Azzal áltattam magam, hogy már Te is eltennéd. Kicsinység az egész, egy kabát.

De kincset rejtett.

A pillanatot.

Fogom a kavicsot és emlékezem. Nevetést hallok, és egy kislányt látok. Játszik.

Játszik vele az anyuka, a rét.

Nézem őket, szorítom a kavicsot, ők dobálják, nevetnek ismét, ugrálnak.

Én emlékezem.

A pillanatot megtartottam, én sem vagyok már kislány, és Te sem nevetsz már, de most is a kezemben vár.

Neked is volt kavicsod, a fiamnak is lesz. Hiába van messze az örök,

„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]

[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán