Jelige: KALÁKA

Beküldte: Admin, 2012-01-05 20:48:38  | Címkék: k

A PAJTA VARÁZSA

„Hová lettek a családi ereklyék”[1]... Szinte minden hétvégén leautózott a szülői házhoz,  régebben azt gondolta,  hogy a falusi levegő miatt,  majd később rájött a hatalmas pajta titkaira,  varázsára.A régmúlt idők megidézése,  őseinek története ragadták meg,  amiket sem könyvtárakban,  sem levéltárakban nem talált volna meg.

Erre akkor érzett rá igazán,  mikor középiskolás korában,  az udvar hátsó részében segített apjának fűrészelni a téli tüzelőt.Kemény,  hideg tél volt,  karcos borral melegítették magukat. Valami szerszám miatt bement a pajtába,  és érezte a tehenek meleg leheletét,  a lovak remegő toporgását. LÁTTA ŐKET. Az istállóban visszapörgött az idő,  emlékképekre,  nagyszülei,  szülei által mesélt történetek elevenedtek meg.Egyik hétvégi látogatásakor  édesanyjának segített a közelgő húsvét előtti takarításban,  mikor régi fényképeket talált a foszladozó kartondobozban.

--Mit csinász itt fiam?--- kérdezte az anyja.---  a régi fényképeket nézegetem édesanyám—válaszolta,  miközben szemét nem vette le a kártyaként kirakott fényképekről.---ki volt ez a jóvágású fiatalember?--- mutatott arra a fotóra,  amiről egy huszonéves,  fekete ruhába öltözött,  büszke tekintetű fiatalember nézett vissza rá.

---Apádnak az unokaöccse—válaszolta az öregasszony—szerencsétlent,  nősülés előtt akarták bevinni katonának,  oszt itt akasztotta fel magát nálunk.—hol?—hát hátul a csűrben,  vagy a pajtában…Anyja merengve folytatta:--szomorú történet ez,  mert az lett a folytatása,  hogy a leendő menyasszony teljesen megőrült,  soha nem vágta le a haját, harmincévesen már derékig ért neki,  majd hófehérré őszült,  az utcára sem mert kimenni.Majdnem kilencven évig élt,  végül a több méterre nőtt hófehér haja fojtotta meg álmában… A Józsi mellé temették,  mindenki tudta milyen nagy szerelem volt,  legalább csontjaik ölelkezhettek. Mesélik,  sírkövüket állandóan pucolni kell,  mert a Józsi halálának napján valaki mindig leönti vérrel…

Édesanyja mesélt még a fényképekről. Megtudta azt is,  hogy apai nagyapja igen szerette a gyengébb nemet.A faluban nem maradt kielégítetlen szépasszony, legyen az elvált,  vagy özvegy.A fiatal lányokat már legénykorában elintézte a forróvérű nagyapa.Végül a helyi Casanovát a házasság térítette a helyes útra,  felesége is igen duhaj indulatokkal volt megáldva, nem bírt vele az ösztönöktől vezérelt inas férfi…

Kiment az udvarra. A fényképektől,  édesanyja történeteitől teljesen elzsibbadt.Remegő lábakkal,  gombóccal a torkában,  megmagyarázhatatlan erő vonzotta a pajta bejárata felé.Működött az időkerék.Mint kisgyermeknek látta apját,  ahogyan a pajta meszelt falának támaszkodva nézi a pajtában történteket. Megjelent egy húsos, fiatal nő fejősajtárral a kezében.(---apai nagyanyám---gondolta magában) Az asszonyka megkereste a fejéshez használt alacsony sámlit,  csendesen hozzáfogott a fejéshez. Megjelent nagyapja is,  a földekről jöhetett,  szerszámait gondosan elpakolta.Nézte feleségét, ahogyan ütemesen rángatja a duzzadó tőgyeket.—Te Mariska!!- szólt az asszonyhoz, miközben felsegítette a székecskéről, kezeit a tartógerenda köré fogta, majd nadrágjából kiszabadította hatalmas, ágaskodó nemi szervét.-Bálint, eltöröm a kezed!-ellenkezett az asszony, de már ő is segítette alsószoknyáit felgyűrni derekára, hátára.A pajta ajtajában megjelent az árnyékból előre lépő,  maszatos kisfiú.-Tűnj vissza a házba!- parancsolt apjára a felajzott nagypapa. A kisfiú visszaszaladt a házba, az időben visszacseppent látogató szomorúan vette tudomásul,  hogy nem láthatja tovább édesapját,  mint gyermek…

Nagyapja, felesége tomporát két kézzel megtámasztva,  duzzadó férfiasságával szinte felnyársalta az asszonyt. Nem várta meg a végeredményt. Kifordult az udvarra, sétált egy kicsit.Édesanyja ebédelni várta.

Ebéd után is az udvaron találta magát.A visszatarthatatlan erő újra a pajta felé vonzotta.Zajokat hallott kintről.Az utcán durva katonacsizmák dobogtak.Ekkor vette észre. Apja unokaöccse a keresztgerendán átvetett kötélen függött,  fekete ünneplőben,  pucolt csizmában,  a maga alól kirúgott szék még mozgott kicsit.Szája szegletében gunyoros mosoly,  noha semmit sem értett ujjai görcsös szimbólumából,  mert élettelenül lelógó jobbjának ujjaival merev V betűt formált…„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]

[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán