Jelige: ibolyás

Beküldte: admin, 2012-02-05 15:20:28  | Címkék:

Sütis tál

„Hová lettek a családi ereklyék”[1]

Rakosgatom a sütiket. Nem sikerült olyan jól, mint szerettem volna. Legalább mutasson valahogy. Nem tudom milyen márka, számok vannak az alján, 484 és 0768. Lehetne alsó karon is. Sárgás vajszínű porcelán, a minta nagyon szép fémes-kék és fekete. Egy nagy és két kis virág. Persze aszimmetrikusan, a hosszú sütis tál oldalára biggyesztve. Szárral, hosszú csábos porzókkal.

Nagyon hideg lehetett a Don kanyarnál. Karcsi, aki ugyan Aladár volt, nem mindennapi intellektusával hogy viselhette az alig egyenruhában a csontig hatoló borzalmas hideget. Meddig bírta? Nézem a sütiket és nyelek. Mennyit éhezhetett a férfi, aki nekem ellenfelem volt, hiszen anyám őt szerette, mi csak pótlékok lettünk, semmire valók. Évekkel ezelőtt kitettem a fényképét, megszerettem és mára már nemcsak anyám miatt. Hogy fogom én ezt az unokáimnak megmagyarázni? Mennyi minden gubancolódik egy sorsban?

Ő is a sütis tál. Nászajándékuk volt. A gyerek kegyetlen. Milyen szívesen mesélt anyám magukról, Karcsiról. Ellen álltam, tiltakoztam. Engem vigyen fel a padlásra. Most már késő.

Nemrégiben az interneten valaki nagyon ellenségesen magyarkodva a Don kanyart hozta elő. Miért nem erről beszéltek nagyokosok? A magyarok tragédiájáról. Miért nem erről? Válaszolni készültem, legyintettem. Hogy lehet két sorban a tragédiát megírni, helyretenni. Gondolkozást igazítani? Nem válaszoltam. Most teszem.

Hová lettek vajon a készlett darabjai, volt-e a tálhoz tányér? Hány darabos lehetett? Nem voltak jómódúak, nem is maradt semmi, csak ez az egyetlen tál.

Egészen kis koromban, a házbeli szomszédoknál ugyanolyan székek voltak, mint nálunk. Nagyon sokára jöttem rá, miért is. De az, az apám bútora volt. Az ő étkészletükből több darab is megmaradt. Előkelő márka volt, szép sötétkék csík a tányérok szélén, finom arannyal díszítve. Meg egy-két ezüstkanál. Éles hangon meg is jegyezte anyám félrehúzott szájjal, gúnyosan: gazdagon nősülni is tudni kell. Ismerni kell ehhez apámat.

Nagyon bánom, hogy nem hallgattam többet Karcsiról, egy ideje büszke vagyok rá, bár paradox módon, az ő léte kizárta volna az enyémet, mégis rokonomnak gondolom. Anyám nővére nagy elismeréssel beszélt róla, talán szeretettel is. Irigységgel? Ki tudja? Mindenestre az ő szájából igaznak tűnt és nem ellenem szólt.

Fényképek. A körúton áll, elsőre semmi különös. Rosszindulat mondatja velem? Most, hogy visszagondolok a képre, mintha huncutság villanna a barna szempárban. Biztos vagyok benne, hogy már az első mondatával elvarázsolna.

Felemelem a teli tálat, kecses fogóját ezüst csíkokkal jelölték, nem az én ízlésem, mégis kedvencem. Őriz valamit, amit nehezen fogadtam el, mégis teljesen az enyém lett. Meg kell tanulnom sütni, mert „szellemképüket az utódok őrzik.”[2]

[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán