Jelige: Hovirag

Beküldte: admin, 2012-01-23 21:38:13  | Címkék:

Féltve őrzött ereklyék 

„Hová lettek a családi ereklyék”[1],
a dal, a tánc, a móka, nevetés
emlékek dereglyéjén úsznak felém.

Egy buja föld égette belém örökre arcát,
diadalt ülnek emlékek csendjében
az almaillatú szobák,
s a beléjük kérgesedett élni akarás.

A délutáni csend csikókedvű gyermekjátékok
s mezítlábas rétek mézillatát tereli felém,
egy kópés mosolyú alma anyám zsebéből pottyan elém.
Pacsirtáim elbújnak a lemenő Nap háta mögé,
most bújócskázik bennem kedvére az emlékezés.

Aranykalitkájából előcsillantja
anyám kenyérdagasztó jókedvét,
gömbölyded szőlődombok öleléséből
s tisztások verőfényes mosolyából a reményt,
aranyló búzatáblákból pipacslányok énekét.

Csilingelő patakok gyöngyén
apám éltető kedvéből  kibuggyanó nevetést,
lányok ölelkező táncából sarjad a vágy,
hajuk fürtös örömén s csípőjükön ring tovább.

Pásztorok faragott botjára támaszkodik a Nap,
a türelem fürkésző szemmel körbejár s kivár,
míg a harang vecsernyés üzenetéből
elindul ünneplőben a szétáradó isteni jóság.

S már hiába fon nyakunk köré alattomos hurkot a köd,
hisszük, hogy a nyár tartogat még sok felhőtlen örömöt,
s a családi ereklyék visszfénye ragyog időtlen időkig,
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]

 

[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán