Jelige: gyöngybetű

Beküldte: admin, 2012-01-17 13:26:32  | Címkék:

Magával vitte

kései ereklye-sirató


„Hová lettek a családi ereklyék”[1],
a kamrapolcon lógó kötelek, szíjak
és madzagok, ott lógtak a mázsa fölött,
csak fel kellett nyúlni, és az alkalmassal
bekötözni a zsákot, a száját szorosra fogni,
körültekerni két-háromszor, s amikor tartja –
a száját –, hurokra kötni a kócot, aztán csomóra,
különben kibomlik.

A polc a plafon gerendáiról lógott,
lécekkel volt odaerősítve, apád magas
volt, könnyen elérte, más a házból aligha,
másnak nem is volt szüksége a házban szíjra,
mióta a lovat beszolgáltatták, lószerszámra sem,
de azért ki tudja, lehet még rájuk szükség, semmit
sem szabad kidobni, a masina is ott állt hátul, gyerekek
lovagoltak rajta.

Szíjat hasítok a hátadból,
hallottam időnként, fogak közt
szűrni, mint az imádságot szokták
mormolni, a képes beszéd sosem szó
szerint értendő, a szenvedő szolga ismeri,
verik a hátát, tépik a szakállát, tépik a nyelvét,
apád a szíját csatolta le, szó nélkül, némán hasított
a hátadra csíkot.

Csíkos háttal futottál gátat,
húzóember az atlétikacsapatból,
mikor megbotlottál a hetedik gátnál,
és elcsúsztál, vitted magaddal pár métert
a salakon, nem adtad fel, meg is dicsértek érte,
sokáig érezte még a térded, akkor már rég feladtad
apád-anyád nyelvét, a tótot, hiába vitted magaddal, térdre
csak gát kényszerített.

Csinos betűtáblákat csináltál,
éjjel is dolgoztál, hogy elkészüljön,
gyűltek is a tanfelügyelők, akár a legyek,
nem a betűtáblákat figyelték, bár megdicsérték
az óravázlatok gyöngybetűit, kiváltképp a tornasort
meg a tornaórát, maga kiváló testnevelővé válhat még,
példát mutat az egész iskolának, meglátjuk majd a banketten,
tud-e keringőzni.

Kiváló testnevelővé váltál,
úgy tekerted a kempingbiciklit,
ellenszélben, füzetcsomagszatyorral,
mintha extrém sportok előhírnöke volnál,
az egész tantestület csodálta és félte, szó szerint
félelemmel, féltékeny ámulattal szemlélte, ahogyan
sportot űzöl a füzetcsomagokkal, éjfélig javítasz, értékelsz,
füzetekkel álmodsz.

Tűhegyű tollakkal, tollhegyű
tűkkel is álmodhattál nyugodtan,
megbékéltél a napi inzulin-adaggal,
reggeli imát mormoltál a fecskendővel,
a skála olvasója biztos, akár a szíj, a gátsor,
az injekciót pontosan kell adagolni, mérhetően,
csak az órára készüléssel lehetsz még mérhetetlen,
különben kikészülsz.

Telepakoltad mindkét szatyrot,
pedig a hidegfront már jelezte, erős
a szél, szíjat hasít, kapkodja fel a gátat,
szembefordultál, valahogy csak be kell jutni
az iskolába, láttam egyszer egy kisfiút, versenyt
futni a széllel, egy helyben futott a cél előtt, szerettem
volna odarohanni, ölbe kapni, egy helyben tekertél te is,
szemben a széllel.

Anginás szívroham, örüljön,
hogy életben maradt az édesanyja,
mondta a kardiológus, s mindent megtett,
hogy a szíjak, vezetékek és tűk között kezedhez
találjak, cukorbajnál minden betegen töltött év duplán
számít, az érrendszer jobban használódik, éltél még fél évet,
gátjaid, füzeteid, tűid és betűid eltünedeztek, „szellemképüket
az utódok őrzik.”[2]


[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán