Jelige: gyertek el a peremig

Beküldte: admin, 2012-01-23 18:03:11  | Címkék:

Hová lettek?

„Hová lettek a családi ereklyék”[1]?

Elkoptak?
          Ellopták?
Eladták?
          Eltették?

Elverték kocsmák kártyaasztalán?
Volt valaha ilyenünk egyáltalán?
Emészti szeméttelepek roppant gyomra?
Sokuk télhidegben égett halomra?

Elherdálták sosemlátott rokonok, a "rosszak"?
Elslisszantak velük sunyi hagyatékvadászok,
kapzsi kereskedőházok polcain sorakoztak?

Elszórva
           itt-ott,
                      lim-lom,
   kacat,
          vicik-vacak,
                       ami maradt.

      Kallódik a múlt,

mi padláson gyűlt századok alatt.

Nagyszülők rózsafüzérei
(kis Jézussal kis kereszten),
nem pergeti őket senki imába feledten.
Szódásüveglencsés ókulárék
rissz-rossz, avítt fémkeretben,
fahengerekben rózsavízfiolák,
idézik nyomasztó garzonok nagymamaillatát.

Színes-míves fadobozban
bizsuk: melltűk, gyűrűk,
nyakba-, hajba-, fülbevalók.

Hősi plecsnik és kép melyen
mind egy dicső ős nyakában lóg.

A régi Singeren köteg képeslap,
fotók mikre unokák karcoltak
szakállat, bozótos bajszokat röhögve,
Így kopnak emlékek semmivé örökre?

De hová tűntek Ők?

A képeken pózolók:

(a mindig fekete-fehérek)
Apák, anyák,
komor férfiak, vihánc nők,
hajlott öregek, zsenge gyerekek,
egyszercsókolt szeretők,
pamlagon terpeszkedők,
harcsabajszú hahotázók,
álmosolygók, szájgörbesztők,
élestorkú lázadók, meghunyászók.

Jövőt teremtők, feltalálók,
csontjukról száz éve lemállók.

Hová lett sok ember?

Kiktől máig hideg lel,
lelkünk libabőrzik,
kiket szerettünk egykor,
könnybe lábadtan öleltünk;

„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]

 


[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán