Pályázatok » Kálnoky László 100 » Jelige: gladiator
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
Kacér asszonyok ajkáról a festék,
Mellük lenyomata a lepedőről,
Hol a szemérmet elnyomta az ösztön?
Hová tűnt a kis, titkos levélrekesz,
Melyből finom parfümillat lengedez,
Az eldugott, éjjeli találkahely,
Hol ölük volt a legforróbb kehely?
Hová lett a lágy fehérneműcsipke?
Tűsarok, mely a kecses lábat vitte?
Combokhoz simuló harisnyatartó,
Pirosra harapdált, apró fülkagyló?
Hol van a felizzó gavallérszivar?
Eltűnt a sok-sok kis édes holmival!
Korzós sétapálca, víg szalmakalap
Mely megőrizte a bennszakadt hajat?
Hol a nemi baj, mi úgy keletkezett,
Hogy a férj időnként mással vétkezett,
Fülébe a párás, asszonyi nyögés
Úgy hatolt, mint egy lassú főbelövés.
Hol van az ágy, mi oly nagyon nyikorgott,
Hogy elnyomott minden suttogást, csókot,
És a mosdótál, mely fölé leguggolt
A nő, s a szék, mit farával súrolt?
Az elszakadt gyöngysor, a fülönfüggő,
Melyben megtévesztőn csillant a műkő?
Hol az a táncrend, melyet, én úgy hiszem,
Bokrok közt vesztettek el egy pikniken?
Bizony minden, mi élte rég életét,
Elkallódott, majd halott lom lett, szemét,
De ha róluk a sírkövet ledöntik,
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]
[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán