Jelige: fenyocinke

Beküldte: admin, 2012-01-23 20:18:18  | Címkék: f

Őrizd és óvd patinájukat

„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
az otthon csendje, a bölcső melege,
a dal, a tánc, a móka, nevetés,
elhallgatott a lélek örömmadara benne?

Szavak egymásba kapaszkodása,
fenyvesek örökzöld élni akarása,
verőfényes tisztásokon
a nap simogató anyatenyere,
záporsuhintotta rétek felett
a szivárvány hitéből kibomló pasztellek.

Búzatáblákból kitörő vággyal,
az égi kék felé úszó pipacs –zsoltárral,
tavaszi rügyek szikrázó szemében,
mezítlábas, önfeledt gyermeki létben
felizzó reménység – lázzal

viszed a szíved vissza,
otthoni ösvényeken
emlékekkel megrakott tarisznya,
dombok zöldjében lombosodó vággyal,
kísérve kísértő rigófuvolával,
szeretet – fények csillagfüzérével,
kitárt kapuk vendégváró hitével

az otthon nyugalma, biztonsága
az egyetlen, ami nem átmenet,
hová anyád altatódalával
veled egy világ érkezett.

Csillagszívek lüktetnek az égen,
bennük keringő hatalmas vérkörök
a titkokat rejtő Mindenségben
a pillanat és öröklét között.
De állócsillag közöttük az otthon,
patinás ereklye, varázsfénye örök.

Csak óvd, nehogy összetörjön,
melengesd, nehogy kihűljön,
védd, hogy meg ne sérüljön,
féltsd, vak homályba ne merüljön,

babusgasd, hogy fényre derüljön
egy erdőölnyi akác énekével,
mikor a múlt ölelkezik a jelennel,
halhatatlan emlékek visszfénye,
patinás ereklyék varázsfénye
ragyoghat majd időtlen időkig,
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]

[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán