Jelige: Emlékek

Beküldte: admin, 2012-01-31 19:13:47  | Címkék: e

„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
Nagymamám fodros köténye,
minek mindig sütemény illata volt,
apró kezeimmel a zsebében kotorásztam,
cukrot kerestem, és mindig találtam.

Vagy nagyapám nyikorgó hintaszéke,
mi álomba ringatta ebéd után,
néha ölébe ültetett, rám mosolygott,
és mesélt valami különös világról,
manókról, ezernyi csodáról.

Hova lettek azok a gyerekruhába öltöztetett álmok,
a cifra üveggolyó már régen elgurult,
s a fakard is törötten hever, megszűnt a harc.
Az öreg kutya is kimúlt, már nem köszön,
már nem őrzi a házat elnyúlva a küszöbön.

Elszálltak az évek, csak megsárgult kép,
s a szívbe véset emlékek maradtak örökre,
mert a lélek egy óriási tarisznya,
belefér a végtelen szeretet csillogó világa,
emlékek között megbújó kisgyermek, titkos álma.

Így téli estéken hiányzik igazán,
a faluvégi öreg ház, mosolygós kemencéje,
szájából áradó friss kenyér illata, mintha átölelne,
torkában rubint parázs pattog, vígan pöfékel,
mikor füstje a kémény tetején táncra kel a széllel.

De mind ez csak bennem él ma már,
nincs ház sem, se kemence, se nyikorgó hintaszék,
ők sincsenek már velem, az már egy más világ,
csak az emlék jajdul, a szív vadul ver, vérzik,
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]

[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán