Pályázatok » Kálnoky László 100 » Jelige: De profundis
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
Minden diribdarabjaira esett szét.
Kezem kotorászva keresgél,
ujjaim közt szétporladó igék
súgják nevét az árvaságnak,
mesterek suttognak a homályban,
beleisznak poharunkba s várnak,
egy vákuumos pillanatban ránk találnak.
A hideg űrön egy verssor repül át,
s hallod füledben Babits szavát.
Otthonra találhatsz a versben,
ha a világban helyed már nincsen?
Eszedbe jut még hazát keresni,
magyar költők örökében hinni?
Vagy magába szippant a globális hamburger-világ,
ahol a gazdasági válság mutatja az irányt,
s devizára váltod, ami még megmaradt?
(A rímet is, már az is csak egy adat.)
Fülelsz, mintha valaki a mélyből szólna,
kapaszkodsz belé mint utolsó szalmaszálba.
De hová lettek… mormolod magadban
a merev kockacsönd magányban.
Hová lettek…, még jó volna hinni:
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]
[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán