Jelige: Az elődök elmúlnak...

Beküldte: admin, 2012-01-23 10:43:46  | Címkék: a

Családi ereklyék

– „Hová lettek a családi ereklyék”[1], amik a fali polcon voltak? – kérdezte izgatottan John az édesapjától.
– Még csak most jöttél haza, és máris ilyen kérdésekkel zaklatsz – válaszolt neki az édesapja. – Amíg Olaszországban voltál, kicsit átrendeztem a nappalit. Az ereklyéket pedig az üvegszekrény tetejére tettem. Sokkal jobban mutatnak ott.
John azonnal a szekrényhez sietett. A két kis faragott sas figura valóban az üvegszekrény tetején volt. Ezek a figurák több évtizeden keresztül öröklődnek apáról fiúra a Hopkins családon belül. Mondhatni, családi ereklyékké váltak.

John kiskorában nagyon sokszor meghallgatta a sas figurákról szóló családi történetet, amit az édesapja mondott el neki lefekvés előtt.  A mesélések után John mindig arra gondolt, hogy milyen jó érzés lesz a saját fiának átadni az egyik figurát, ezzel is megőrizve a családi hagyományt. Most, hogy hazaért az olaszországi kirándulásáról, szerette volna újra meghallgatni a sas figurák történetét. Megkérte hát édesapját, hogy meséljen neki újra, úgy, mint régen. John édesapja engedett fia kérésének, és mesélni kezdett. A fiú feszült figyelemmel hallgatta édesapja minden szavát:

„Stephen Hopkins, a te ükapád egy asztalos mester volt. Egy folyó menti városban tengette mindennapjait. Kissé zárkózott volt, de az ismerősei nagyon szerették. Becsületes, szorgalmas és tisztelettudó embernek tartották. Stephen nagyon korán megnősült, és született egy fia, akit George-nak kereszteltek el. Az évek során Stephen nagyot megszerette a kis George-ot. Szinte minden napjukat együtt töltötték.
 Egy napon elérkezett George tizenegyedik születésnapja. Stephen szerette volna valami különös ajándékkal meglepni fiát. Napokon keresztül azon gondolkozott, hogy milyen egyedi ajándékot találjon ki fia születésnapjára. A napok csak teltek, de csak nem jutott eszébe semmilyen jó ötlet.

George születésnapja előtt egy nappal Stephen kapott egy megbízást, amit határidőre kellett teljesíteni. Lévén Stephen szorgalmas ember volt, még aznap reggel kiment a közeli erdőbe, hogy összeszedje a bútor elkészítéséhez szükséges fa alapanyagot. A favágás után Stephen leült a fahasábok mellé, és újra a fia születésnapi ajándékán kezdett gondolkodni. Azt remélte, hogy a munka után talán eszébe jut valami jó ötlet. Miközben ezen törte a fejét, a távolban két sast vélt felfedezni. Ahogy meglátta őket, teljesen elterelődtek a gondolatai. Csak a két sas csapkodó szárnyait bámulta. Teljesen magával ragadta ez a látvány. Stephen azt képzelte, hogy ő is repül. Kiteljesedett előtte a szabadság és az ismeretlenbe emelkedés gondolata. Úgy érezte, hogy képes túlhaladni a földi dolgokon, az öröklét és a végtelenség érzése kerítette a hatalmába. És akkor, ott, abban a pillanatban már tudta, hogy milyen ajándékot kell készítenie a fiának…

Stephen alig hogy hazaért, már ment is az asztalos műhelyébe, hogy elkészítse fia ajándékát. Egy sasra emlékeztető rajzot készített, majd maga elé készítette a faragó szerszámokat és egy fahasábot. Stephen aprólékosan kezdte kifaragni a sas formáját a hasábból. Amikor az első sas figura elkészült, készített még egyet. Úgy gondolta, hogy a két sas figura közül az egyiket fiának, a másikat pedig saját magának fogja adni. Hajnalra el is készült a két sas figura.

Elérkezett a várva várt nap, George születésnapja. Stephen nagyon izgatott volt, amikor átadta az ajándékot, hiszen kíváncsi volt, hogy George hogyan fogadja a sas figurát. A fiú nagyon örült az ajándéknak. Stephen megmutatta a másik figurát is, majd még néhány szót mondott fiának: „Bárhová megyek, bárhol leszek, ez a sas figura jelenti majd az örökké tartó szeretetem irántad. Ha neked is lesz egy fiad, akkor te is add oda neki az egyik sas figurát. Az elődök elmúlnak, szellemképüket az utódok őrzik. Ezek a figurák majd segítenek emlékezni. ” George jól az eszébe véste édesapja szavait.

Stephen Hopkins sas figurái azóta apáról fiúra öröklődnek a családunkban. Ne felejtsd el, hogy neked is át kell adnod az egyik sas figurát a leendő fiadnak, megőrizve ezzel a családi hagyományt.” – Ezzel az utolsó felszólítással John édesapja befejezte a történetmesélést. John figyelmesen végigkövette édesapja meséjét, és mint kiskorában, most is nagyon mély érzéseket hagyott benne a történet.

Mesélés után John kiment az udvarra, hogy szívjon egy kis friss levegőt. Ahogy az udvaron sétált, a távolban két sast pillantott meg. És abban a pillanatban úgy érezte, hogy képes azonosulni Stephen Hopkins gondolataival. Csak egy dolog járt a fejében: Az elődök elmúlnak, „szellemképüket az utódok őrzik.”[2]

[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán