Pályázatok » Kálnoky László 100 » Jelige: Aramoo1981
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
Szépen csillogók, halványan feketék?
Azokat már nem látom, eltűntek a mélyben,
Halkan távolodó szürke messzeségben.
Hová lett hangos ifjúságunk,
Benne rózsáktól illatos ágyunk,
Zsibongó szerelmünk tovatűnő képe,
Mulatság, fényjáték, régmúltunk regénye?
Hová lett az érték s a jóság belőlünk?
Néma pusztaság, s bár csak egy napig élünk,
Mégis folyvást hajszoljuk a múltat,
Pedig ki mindig hátranéz, csak búsulhat.
Hová lett a derű, a sok boldog pirkadat?
Nem hallani már az utcán csengő hangokat,
Eltűntek a képek a mából,
E sötéten kavargó, hazug világból.
Hová lett a halkan zengő, szép szó,
Halkan éneklő, s a vidáman zajongó?
Ékes ékszerei nemzetünk nyelvének,
Hová lett a lelke minden régi zenének?
Hová lettek a régi hatalmasok?
Kiktől majd újból feltámadhatok!
Kikben megvolt az erő s akarat,
Kik még bátorították a magyar ifjakat!
Eltűntek már a családi ereklyék,
Pedig szép volt e család, egy egész nemzetség!
Köddé vált az erő, s hatalmuk is tűnik,
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]
[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán