Jelige: Amália

Beküldte: admin, 2012-02-01 18:03:35  | Címkék:

Elmesélem, hova lettek a családi ereklyék

„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
A községben talán kétszáz házaspár lakott, mindegyiknek volt néhány gyereke, esetleg kutyája. Az élet viszonylag kiegyensúlyozottnak volt mondható, eltekintve a gazdasági válságtól,ami mindenkit érintett. Az utak járhatók, működik még az önkormányzat, az iskola és a posta, sőt kulturális élet is van, a művelődési házban jóga, zumba tanfolyamok zajlanak, még színjátszókör is működik. Egy tavaszi estén költöztető teherautó fordult be az utcába és megállt a Németh ház előtt, ami akkor már három hónapja üres volt. A kocsi alkonyatban is élénk arany és vörös színe ihletett kísérlet volt a vándorlás szomorúságának leplezésére. A szomszédban lakó Murányi Márta az ablakból figyelte, hogyan cipelik be a kerten át az új szomszédok ingóságait.

Néhány nap elteltével Márta és az új szomszédasszony összefutottak az utcán,  jól elbeszélgettek és Murányiné meghívta az új szomszéd házaspárt, Ábrist és Angélát. A házaspár rokonszenvesnek bizonyult. Mint mindenki Murányiék is szerettek véleményt mondani a szomszédaikról, és ez Ábrist és Angélát nagyon érdekelte. Ők pedig megosztották történetüket a vendéglátóikkal, elmondták, hogy  megelégelték a városi életet, a bűzt, a tömeget, a közönyt, így lakásukat eladták Budapesten, és ezt a falusi kis házat családi segítséggel meg tudták venni. Ábris kapott állást a Mercedes gyárban, Angéla meg majd csak talál előbb- utóbb valamit. Jól elbeszélgettek, közben nem törődtek az idő múlásával meg a józansággal. Későre járt- éjfél is elmúlt- és a házigazda, István, nem vette észre, mennyi whisky fogyott, és azt sem, hogy Ábris berúgott. Ábris elcsendesedett- kiszállt a beszélgetésből – majd váratlanul, kellemetlenül elnyújtott hangon félbeszakította Mártát.
-   Úristen, micsoda nagyképű emberek maguk!- mondta
-   Jaj Ábris- reagált Angéla – legalább ne mindjárt az első estén!
-   Maga túl sokat ivott Ábris- mondta István.
-   Francokat, meg se kottyant- válaszolta a vendég, miközben előrehajolt, hogy kifűzze a cipőjét.
-   Ábris, kérlek-szólt Angéla.
-   Meg kell leckéztetnem őket drágám- mondta Ábris, meg kell tanulniuk.
Felállt, majd a részegek ravaszságával és ügyességével pillanatok alatt levetkőzött anélkül, hogy bárki megakadályozta volna.
-   Takarodjon innen- ordította István
-   Részemről a szerencse szomszéd úr- mondta Ábris, majd az ajtó fele menet felrúgta a sárgaréz esernyőtartót, ami pedig családi ereklye volt.
-   Ó, annyira sajnálom- nyögte Angéla- igazán annyira restellem!
-   Ne aggódjon- mondta Márta, (aki mellesleg nem szerette az esernyőtartót,ami még az anyósáék nagyszüleié volt. Szerinte nem illett a lakásba, csak a férje kedvéért tartotta meg)
-   Ó dehogy- válaszolta Angéla. Mindig ez történik az utóbbi hónapokban. Higgye el régen csodálatos ember volt Ábris, kifinomult, erős és nagylelkű. A főiskolán mindenki szerette. Ennek már vége, de azt mondogatom magamnak, hogy valamikor az enyém volt egy fantasztikus ember szerelme. Kevés nőnek lehetett része ilyen szerelemben. Bárcsak visszanyerné korábbi énjét! Néhány hete, amikor a régi házunkban az edényeket csomagoltuk, berúgott, én pofon vágtam és azt kiabáltam: Gyere vissza! Gyere vissza hozzám Ábris! De nem figyelt, nem is hallott engem. Már nem hall meg senkit, a gyerekeit se. Mindennap megkérdezem magamtól, mit vétettem, hogy ilyen kegyetlen a büntetés.
-   Nagyon sajnálom- mondta Márta.
Angéla az elrontott estét felülmúló eleganciával és beletörődéssel szedegette fel a szőnyegről a férje elhajigált ruhadarabjait. Azt hittem jót fog tenni neki a költözés, a vidék, a levegőváltozás. Amikor ideérkeztünk minden olyan szép volt és csendes, hogy arra gondoltam még megváltozhat, visszatérhet a régi Ábris. Mindenesetre nem kell újra meghívni bennünket. Most már tudják milyen.

Néhány nappal vagy talán egy héttel ezután István a közeli Tescoban látta Ábrist és kiderült, hogy a szomszédja józanul nagyon megnyerő. Ábris szívélyesen üdvözölte Istvánt és nyoma sem volt benne az utálatosságnak, amit akkor este produkált. Tulajdonképpen hihetetlennek tűnt, hogy ez a megnyerő és jóképű férfi olyan sértő lehetett. A reggeli világításnál mintegy meghazudtolta az emlékezet hitelességét, szinte Istvánra hárította a felelősséget.

Szokatlanul gyors és alapos előkészületek történtek az új házaspár társasági bevezetésére, amely Kovács Antaléknál kezdődött egy vacsorával. István már ott volt, amikor Ábris és Angéla megérkeztek. Úgy vonultak be, mint egy királyi pár. Kart karba öltve jöttek, megérkezésükkor úgy tűnt, ők az est díszvendégei. Nagy összejövetel volt és István alig látta szomszédait, amíg le nem ültek a vacsorához. Angéla a közelében ült, Ábris viszont az asztal másik végén. Már félig megették a desszertet, amikor a beszélgetés közepén mintegy katonai vezényszóként felharsant Ábris tompa, kellemetlenül elnyújtott hangja.
-   Micsoda istenverte köcsög banda!- ordította. Élénkítsük fel egy kissé a beszélgetést, rendben?- Az asztal közepére ugrott, egy disznó nótát kezdett énekelni és közben táncolt. A nők sikoltoztak, a tálak (jó néhány családi ereklye), kiborultak és összetörtek. A ruhák tönkrementek. Angéla rimánkodott garázda férjének.
-   Meg kell leckéztetnem őket-  ordította Ábris.
Végül lekászálódott az asztalról, összetört még néhány tányért és kiviharzott az éjszakába.

Az ember azt hihette volna, hogy ez elegendő figyelmeztetés volt a tapasztalt társaság számára, de Ábris szokatlan mérvű elnézésben részesült. Kedvelték, és általában volt rá némi esély, hogy nem csinál botrányt. A reggeli fényben mindig elbájoló jelenség megzavarta ellenségeit és egyre inkább úgy látszott, hogy varázslat révén jut be a házakba, ahol tönkreteszi a családi ereklyéket. Nem akart megbocsátást és, ha esetleg nem sikerült a háziak érzékenységét megsértenie, felháborító viselkedését csak egyre fokozta. Ilyet soha nem látott senki. Kovacsicséknál levetkőzött, Bogdánéknál a mennyezetig felrúgott egy doboz Philadelphia krémsajtot, skót táncot lejtett alsónadrágban, felgyújtott néhány papírkosarat, Bánhidiéknál a csilláron hintázott, azon a híres csilláron, amit még az Eszterházy nagynénitől kaptak.
Hat hét múlva nem akadt egyetlen ház sem, ahol szívesen fogadták volna.

István szeretett volna segíteni szomszédján, ezért jó néhányszor átment Ábrisékhoz.
-   Elmész egy pszichiáterhez?- kérdezte
-   Nem, nem vagyok beteg. Meg kell leckéztetnem őket.
-   Miért? Mit vétettek neked?
-   Sose tudod meg. Túlságosan nagyképű vagy. 

Még egy évig sem maradtak. Novemberben megfelelő ajánlatot kaptak a házra és eladták. Ismét eljött a bútorszállító kocsi és Ábris, Angéla és a gyerekek eltűntek a faluból. Helyreállt a rend, de mégis űr maradt utánuk. Sokan találgatták mi lesz majd velük.
És a családi ereklyék sorsa mi lett?
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]

 


[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán