Jelige: Agora

Beküldte: admin, 2012-01-08 13:06:14  | Címkék:

KULTÚRPISTA ADÁCSON

„Hová lettek a családi ereklyék”[1], a Csendkoldus elmenő pillanatai?

*

Mert a Csendkoldus életében először élt falun…

A kétéves katonaságot követően itt kötött ki, az ország egyik legkisebb településén…

Emlékeiben tótágast áll már Adács is…

Mint repedt tükör üzenete a szegletből, nagyon messze már a templomtól, ki az állomásig vezető Fő utca képe is…

A Fő utca…

Ami ősszel mindig saras volt, nyáron mindig poros, télen pedig a hó miatt széle se volt, csak a kerítések tövén volt a vége…

*

Csak a tavaszra emlékezne szívesen, de hát egyrészt akkor érkezett, másrészt, több évvel később, tavasszal pakolta fel holmiját a téesz teherautójára és hagyta magam mögött végleg az éppen a májusfának gödröt ásó Harangi Józsit is, aki jócskán betöltötte már a hetvenet…

Aki négyszáz hetven forinttal tartozott neki.

Négy hónappal korábban, mikor negyedik asszonyát vette el, az esküvői szertartáson ennyi pénzért vállalta el, bizony elszavalja a tisztelt násznépnek Heine, Olyan vagy című versét…

Még büszke is volt rá, híresztelte is, bizony a Kúltúrpista mond verset a Községi Tanács Házasságkötő termében…

Ettek, ittak is eleget a lagziján, a pénzt pedig lehet, azért nem adta meg, mert mesélték, olyan fukar asszonyt, mint akit elvett, még a szomszédos falu, Karácsond, híresen zsugori kocsmárosa se tudott volna túlszárnyalni…

Harangi Józsinak gödörásás közben is az a svájci sapka volt a fején, az a tökfedő, amit még a Csendkoldus ajándékozott neki előző karácsonykor…

Igaz, nem volt Csendkoldusékhoz bejáratos, de amikor a kocsmában elmondta, bizony szarral kente be a Tanácsház ajtaját, bosszúból, mert a vb- titkár gatyája alatt fogdosta az unokáját, akkor meghívta szenteste után egy nappal, ugyan kanalazzon náluk egy jobbfajta gulyást…

Bort is ittak, egrit…

Akkor kapta a sapkát…

*

Mit tehet a Csendkoldus?

Mi a dolga?

Emlékszik…

*

Amikor elköltözésem közben csak cipeltem a bútordarabokat, alig pár méterre tőlem, ott hevert hosszan elnyúlva a szikárra kapart májusfa, a díszes szalagok unottan várták, hogy egekbe emelten fújja őket a szél…

Ketten ásták a gödröt, ketten pihentek, hát úgyse fértek volna oda többen…

Harangi Józsi ott állt alig nyolc-tíz méterre.

Mikor másodszor néztem rá, már nem láttam a szeme fehérjét sem, jól ráhúzta homlokára a sapka ráncait…

Aztán az utolsó menetben se néztünk egymás szemébe, én az egyik asztalt cipeltem, ő éppen ásta a gödröt…

*

Csak mikor elől ültem Zolibá mellett a Csepel utasterében és túlhajtottunk már a sorompón is, akkor kezdtem el nevetni, nevetni, aztán a kanyar után már röhögtem torkom szakadtából…

Zolibá csak unottan kerülgette a kátyúkat, az út adta magát, nyílegyenesen vezetett ki a faluból… Keskeny volt, ha akartam volna, se tudott volna visszafordulni…

*

Csak jóval később kérdezte meg, nincs semmi baj?

Mondtam semmi, aztán többszöri nógatásra sem meséltem el, hogy min hahotáztam, mint egy őrült szerecsen…

Ma már elmondanám…

De hol van már Zolibá és az ebek harmincadjára jutott téesz udvar melyik sarkában rozsdásodik a Csepel?

*

Harangi Józsi nem jöhetett oda hozzám.

Megértettem.

Az egész falu tudta, miért kellett felpakolnom, érezte ő is a bőrén, ahány félrehúzott függöny lebben a Tanácsház ablakain, annyian várják a percet, hogy magam mögött hagyjam a település tábláját…

Tüntetésszámba ment volna, akár csak egy szó is…

Hát még egy kézfogás, vagy hátba veregetés, ahogy szokta…

Józsinak pedig, még a májusfa gödrének kiásásáért kapott pénzre is szüksége volt…

Nem jött oda, még rám se nézett…

Mind a négyükkel jól ismertük egymást, de volt, ki inkább a gazos földet nézte, a másik vakarózott, a harmadik nem is tudom, mit csinált…

*

Harangi Józsi pedig?

Csak úgy suttyomban, ahogy körbenéz egy hangos szellentés után az ember, ugyan, ki hallotta, nos, csak oly lassú mozdulattal taposta el a mindig szája szélén legelő Kossuth cigaretta csikkjét a füvön heverő vörös zászlón…

Értem taposta el…

Ő így kívánt nekem istenhozzádot…

Köpött is egyet a rojtos zászló közepibe, de erre már – lehet – csak a történet kereksége miatt emlékszem így…

*

Harangi Józsi, a Doki, a VB. titkár… Gyóni, a tanácselnök… Zolibá, te is, merre vagy? Bizony… „szellemképüket az utódok őrzik.”[2]

 


[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán