Jelige: A galamb

Beküldte: admin, 2012-02-04 10:49:30  | Címkék: a

A galamb elrepült

„Hová lettek a családi ereklyék”[1] – dünnyögte a már őszülő bajsza alatt a római jog tanszék híres professzora, akiről tudvalevő, hogy rendesen meg kell szenvedni a vizsgáin, és nem a kedvességéről híres. A diák most ott ült előtte és remegését egy jól szituált mosollyal igyekezett leplezni.

Sok mulattató történet keringett a nagyvilágban az idősödő professzorról, kezdve attól, hogy a lányának egy Digestát vásárolt karácsonyra (hogy örülhetett!), egészen addig, hogy valakinek hiába adott kettest, az indexbe már egyest írt be. „Elnézést, csak úgy ráállt a kezem” – felelte egy fikarcnyit sem összezavarodva, mikor az illető rendkívül félénken észrevételt tett az apró tévedésért. Műveltségét és szigorúságát is mindjárt az első találkozáskor lemérhette a gólyák még előadásokat látogató tömege, amikor a következőket találta mondani: „A római jog ugye…egy igen nehéz tantárgy ugye…mert ugye ha azt mondjuk, hogy a hallgatók, több, mint ötven százaléka megbukik, akkor ugye mondhatjuk, hogy ez egy alábecsült, underestimated, sottovalutato, soues-estimé szám…”. Persze ezen kívül beszélt még németül, ó-görögül, latinul, és még sok olyan nyelven, amikről a világ azt se tudja, hogy létezett valaha.

Summa-summárum kijelenthető, hogy volt hírneve a professzornak. A diák most mégsem vigyorodott el örömében.

Több napos tanuláson volt túl, kezdetben egy cukrot tett a kávéba, később kettőt, majd aztán inkább energiaitallal vegyítve itta. A vizsga napján szépen felöltözött, kipucolta a cipőjét, anyukája kivasalta az ingjét, és mint egy felfegyverzett gladiátor vonult a Colosseumba.

Kihúzta a tételt, amelyen a következő állt: „Család és a rokonság a rómaiaknál”. Nekilátott a kidolgozásának. Feszült csend, mindössze a tollhegy végének sebes mozgása csempészett egy kis életet a terembe. Miután letelt a negyedóra, a bajuszos úr mosolyogva hívta közelebb újabb áldozatát.

A professzor nem hagyta kibontakozni az ifjú hallgatót. Gyorsan megkérdezte, hogy mekkora Olaszország területe (mert tetszik tudni, ez amolyan alapműveltség, nincs olyan sok ország, és a területük is igazán megbecsülhető), majd inkább egy saját maga által előadott monológba kezdett bele. A diák a latin terminus technicusokkal megtűzdelt beszédből nem sokat értett, de hevesen bólogatott remélvén, hogy ez mindenképpen ér egy jó pontot. Ennek a kis előadásnak a végén tette fel a professzor a már megidézett kérdést, de szinte csak magának, a bajsza alá mondva, és a hallgató igyekezett úgy tenni, mintha meg se hallotta volna, mert nem volt rá válasza.

„Nos kedves collega…ez eddig igazán remek felelet…egy probléma van ezzel. Ugye ma még nem buktattam senkit, ami ugye igazán insolita az én praxisomban, úgyhogy kérem…látja ezt a fát itt? Ezt ugye a rómaiak már a XII táblás törvények értelmében elvitették volna innen, mert ugye zavarja a tisztességes kilátást, ami…elnézést, megint eltértem a tárgytól, tehát itt van ugye ez a fa, és látja, ott székel rajta az a galamb…ha a következő öt percben elrepül…megbuktatom”.

Ismét a jól ismert feszült csend. Visszafojtott lélegzet. A diák papírjára egy szamarat rajzolt, így próbálván elrejteni a kendőzetlen igazságot, hogy a tételből egy szót sem tud (hiába a sok tanulás, nincs ennél rosszabb!). Ennek ellenére most lehetősége nyílt a kettesre. A professzor is nyugodtan ült a helyén, nézte az óráját… eltelt egy perc, két perc, három perc… a negyedikben felugrott, kinyitotta az ablakot, kiordított rajta, és a galamb elröpült.

Elmosolyodott, vastag töltőtollával beírta az elég…az elégtelent, majd a többi vizsgához sikert kívánva elköszönt, és várta a következő reményteli gladiátort.

Az élet esetleges. Úgy tűnik, mintha egy galamb kezében volna a sorsunk, holott csak egy rómaiak tekervényes gondolkodásából sokat tanuló professzor dönt róla, és valószínűleg nem ő az egyetlen. Agyafúrt, dörzsölt „szellemképüket az utódok őrzik.”[2]

[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán