Hirdetés
Pályázatok » Kálnoky László 100
Jelige: K.A.L.
Elfödött emlékek
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]… A teste görnyedt volt, a fehér, meggyötört atléta átvette görbe gerincének vonalát, oszlopának göröngyeit. Az ágy szabad vége felemelkedett, ahogy egész súlya a másik szélére nehezedett. Frottír kék csíkos pizsama alsója ráúszott a csontos combjaira. Hideg, elnyúlt lábfeje hunyorított ki a szőnyegre gondosan elhelyezett pamut papucsból. Kezei hanyagul omlottak először az ölébe, s majd csak ezután csúsztak le combjáig, amiket csak a sovány, kövezett térdkalácsa állított meg. Tekintete üveges volt, világos hályog öregítette meg.
Jelige: Levél Cassandrához
Levél Cassandrához
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
Kérdem én, a család jótevője, ura és parancsolója, én, aki fényt hoztam a sötétségbe. Kastélyunk magasra emelkedett, a Nap sugarai dicsfényt szórtak ránk. Nagyobbak voltunk, mint maga Napóleon, királyi hatalmunk arra késztette az embereket, hogy tiszteljenek, féljenek, de ugyan akkor megvessenek minket. A pórnép ártó füstgolyónak vélt kettőnket, amit el kell fújni, ki kell irtani, hogy írmagja se maradjon! Ám, mit értek el vele? Csak a saját kínkeserves halálukat… még most is zúg a fejemben minden kioltott élet halálsikolya, minden gyermek zokogása, minden asszony vijjogása és minden férfi üvöltése. Itt élnek bennem s nem tudom őket elűzni! Haláltáncot járnak az elmémben, keringőre hívnak, és nekem el kell fogadnom a felkérést.
Azt mondják megőrültem, hogy tébolydába való vagyok. Te, drága feleségem kinek ez a levél szól, még te is kételkedsz bennem, s más ágyban keresel menedéket, más csókolja nektár ízű ajkadat. Tested melege többé már nem az enyém
De mondd, nem érzed te is ugyan azt, amit én? A bűntudat fojtogató bűze, a megszáradt vér elnyűtt kezeinken. Ott van, még akkor is, ha száműzni próbálod.
Mélyre elástad már e kínzó emlékeket, igaz kedvesem? Hát jól figyelj, mert én mindenre emlékszem, s emlékeztetlek téged is. A pokol tüze fog mindkettőnket elégetni, a tettekért, miket cselekedtünk.
Jelige: Enci
Telefonbeszélgetés
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]– kérdezte tőlem anyuka. Tudod, ez már borzasztó. Lassan én is belehülyülök. Állandóan keres, kutat valamit, amit aztán nem talál még akkor sem, ha az orra előtt van. Nem találja, mert mire megleli, addigra elfelejti, hogy mit is keresett és hogy miért. A családi ereklyék pedig már a mániája lett. Mintha nem is tudom milyen ereklyék lettek volna. Leírom, és a kezébe adom, ha legközelebb is rákérdez, mert már többször elmondtam neki, hogy figyelj ide anyukám: két éve Te magad osztottad el közöttünk. Az ezüst evőeszközt a Mari húgomnak adtad, az ezüst serleget, amit valamikor a nagyapa nyert egy díjugrató lóversenyen, Béla fiad kapta, az aranyláncot a Mária medállal nekem adtad. Akkor most mit keresel? Olyan furcsán nézett rám, és csak annyit mondott:”Tényleg?”...
Jelige: Joey
Élet? a jelenben
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
a kopott kapák s törött gereblyék,
a képek, lemezek, tányérok a falról,
tárgyak melyek beszélnek a múltról.
Jelige: nakivagy
Rémény
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
arcodon úrrá lett a perc
akárha gondos paraszt az idő
egyre mélyebb barázdát szánt
reménykedő emlékeidnek
Jelige: amrita
„Micike, ha nem lehet az enyém, akkor a koporsó”
„Hová lettek a családi ereklyék”[1] Nem szép, apró, ódon, ezüst medálra, fülbevalóra gondolok, nemesi oklevelünk se volt soha. Az őseim sváb bányászok voltak, harsányak, könnyen nevetősek, torkig evős-ivós családi mulatságokkal.
Jelige: n.t.g.
Tanítás
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
A tisztelet, a hit és az erény?
Hová tűnt a család, mint szentség,
Mit soha senki nem téphetett szét?
Jelige: v437313
Családi ereklyék
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
Tán elnyelte őket a kerek ég.
Mit jelent nekünk eme kincs,
Melynek rejteke a dobbanó szív.
Jelige: szelíd erő
El-Hagyaték
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]. Már rég tengerentúlra vitték, eltemették. Mindent, ami voltam, vagy lehettem volna, máglyára dobták, idegen kézbe szórták. Hamarabb elhagytak, minthogy emberré lehettem volna. És most mi vagyok? Világomat megtagadom. Miért is ne? Ismerem a magányt. Kiismertem ezt az érzést és megszerettem. Rájöttem ember csak akkor ér közel hozzám, ha ezt az állapotot nem töri meg jelenlétével, hanem belép és belesimul. Magányomat életemmé tettem és kialakítottam benne magam békéjét. Ez azt jelenti, hogy nem vágyom másokra, hogy tükrök legyenek. Ha mégis felkelti a figyelmemet egy-egy arc, őket szeretem, megszívlelem. A szív mélységes magasságába lehelem a hálát, ha ébreszteni tudnak bennem.
Jelige: Amália
Elmesélem, hova lettek a családi ereklyék
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
A községben talán kétszáz házaspár lakott, mindegyiknek volt néhány gyereke, esetleg kutyája. Az élet viszonylag kiegyensúlyozottnak volt mondható, eltekintve a gazdasági válságtól,ami mindenkit érintett. Az utak járhatók, működik még az önkormányzat, az iskola és a posta, sőt kulturális élet is van, a művelődési házban jóga, zumba tanfolyamok zajlanak, még színjátszókör is működik. Egy tavaszi estén költöztető teherautó fordult be az utcába és megállt a Németh ház előtt, ami akkor már három hónapja üres volt. A kocsi alkonyatban is élénk arany és vörös színe ihletett kísérlet volt a vándorlás szomorúságának leplezésére. A szomszédban lakó Murányi Márta az ablakból figyelte, hogyan cipelik be a kerten át az új szomszédok ingóságait.
