Hirdetés
Pályázatok » Édesanya
Bejegyzések a következő címkével: 'g'
Jelige: gyk
Hajnalig
Lelkemet mértem oldaladban,
lettem valamivé magadban,
láttam, hogy átrepültél a bánaton,
arcodon az izzó fájdalom
kasztként éget a homlokodba,
s magad fürdött meg magadba,
s a szenvedésen túli fényben
ragyogott két szemed, s
az éjben izzott a jó, mit
körbefontál szárnyaiddal
a falra vetve, mint tiszta
ruhát kiteregetve, és suttogott
imád hajnalig, míg ágyad
lucsokban forrt veled egybe,
s abból is csak fehér madár
kelt kikeletre, s reppent fel,
fényesen suhogva, libbent
a hasadó hajnalokba, s
gondosan illatozó reggelbe
ivódva te lettél elénk hajítva,
mint Fehérlófiának anyja,
ettük el erőd és életed
mi gyermekek, kikért
magadra vetted a sorsod,
ki magad minden órán kioltod,
s öltözöl napkeletté,
hófehér tollruhába marva,
a gyötrelmet odatapasztva,
s úgy repülsz magasra el,
hogy suhogásodból oldódjunk
magunk, hűsöljön arcunk,
oldódjon bajunk,
s mire a kakas
hármat kukorékol,
reggelre visszaöltözöl
kék blúzba, szürkébe,
másba -, a világ mit
sem tud -, pedig, hogy
hisz a föltámadásba,
s bár arcodba mártva
az átváltozás minden
rezzenése bele lett vágva,
csak az látott halhatatlant,
ki látott téged
az éjszakában sírni,
s repülni fel lucsokból
hófehéren, bukdácsolni
át az égen, és véresen
elgyötörve haza érni,
mire a hajnal meghasad,
s az asztalra tenni
reggelit, teát,
vasalt ruhát és tervet,
s a biztatást, hogy
azzal induljon el három
gyermek,
s haza is érjen, "Isten úgy"
- hát így maradtál meg
nékem - időtlen
fehér madár képében,
s mikor lelkemet mértem,
oldalad fájásától lettem
valamivé, általad,
mert láttam,
hogy él a lélek a halálban,
s hogy támad fel
az ki nem halott,
ki fehér madárrá változott.
Jelige: G64
Az édesanya születése
Az élet legnagyobb földi csodája
az anyaság által megadatott jutalom,
amit egy gyermek világrahozatala
jelent egy nőnek a léthorizonton.
A kezdeti nehézségek formálják
a kis jövevény, és a komoly felnőtt
gördülékennyé váló kapcsolatát,
a baba önállósodása előtt.
Jelige: gyongyviraglany
eszköz;
Göbös karjaikkal akaszkodnak
az éjszakák a nappalok inaiba
Testünk kőkölönc testemnek
Hő nyargal
fejen törzsön hogy
nyirokká jegesüljön
Önszülte priznicben
vonaglunk felpikkelyesedten
míg a vértől pihegő
közös húrt
nem pattintja a teremtő
kéz varázsmozdulata
Jelige: Gyermeklanc
A piaci mosoly
Két sárga félgömb és körülötte fehérré váló hártya rotyogott a serpenyőmben. Sistergő hang és berregő szagelszívó törte meg a panelok előtti közlekedés monoton hangját. Már barnult a tojások alja, szeretem odakapatni, úgy ropogósabb. Nyílt az ajtó, Anyu betoppant. Két nagy szatyrot cipelt, belőle zöld szárak fityegtek ki. Vett medvehagymát! Talán most már tényleg itt a tavasz!
Jelige: gésa
Rombusz
Mit szól a ruhámhoz? A maga kedvéért vettem fel kéket. Nincs panaszom, csak a szokásos citológia miatt; az értékeknél van egy kis eltérés. Miért izgulnék? Majd ha lesz rá okom. Hát nem gyönyörű ma az idő? Ha innen, az ablakból kinéz, maga is látja az eget. Az is kék. Meg persze a tenger, pont, mint a maga szeme. Imádom nézni a vizet. Tiszta, áttetsző, mint a magzatvíz.
Jelige: Gall
Könnyű, pihe könnyű
Anyám foghíját nézem, ahogy beszél. Lepedékes a nyelve. Nyolcvanhoz közeledik. Térd alatt gumis harisnyája vágja bőrét és húsát, szoknyája feljebb csúszik, ijedten igazgatja vissza. A fotelben ül, lába nem éri a földet. Kicsiny asszony. Kedvesen mosolyog rám, ritkán lát, évente kétszer-háromszor. Reggel kávét iszik, elmegy a boltba, sóskiflit hoz, nekem és a húgom családjának. Velük él, öten vannak, a húgom tanító, elsősöket oktat. Én csak vendég vagyok, már közel negyven éve. Hallgatunk. Öt tesója közül már csak ketten vannak, később erről beszélünk, és a hiányzókról, elevenen élnek benne, velük álmodik. Hajnali négykor fenn van, hangtalanul tesz-vesz. Nem csörömpöl, nem zörög, de a teaforraló surrogását hallom. Az ajtó csukva van. Nem hallom, csak tudom, hogy surrog. Ismerem a szokásait, mint ő az enyéimet.
Jelige: gyermeki szemmel
Az én anyám
Anyám … egy kicsi lány, szaladt a széllel,
Felnevetett bátran, a félelmetes éjben,
Kergette az álmot, meg akart felelni,
Csak igaz emberré akart ő is cseperedni,
S mire arcát elérte a hajnal,
Felnőtté vált, újult öntudattal.
