Pályázatok » Édesanya
Elkényeztetett egyke voltam, első unoka. Sokáig a nagyszüleim neveltek, mert a dadám állítólag jó házi kőrtepálinkával nyugtatgatott, ha nyűgölődtem, s így anyám inkább leadott a szüleihez falura, merthát dolgozni kellett.
Szép gyerekkorom volt! Akkoriban nézhettem A kurtizánok tündöklése és nyomorúsága című sorozatot, amikor még azt se tudtam, mit jelent a kurtizán. Nagy udvarunk volt, tele élettel, muzsikával - imádott nagytatám zenetanár, kántor, focibíró, ezermester volt egyszemélyben. A kukoricásban bújócskáztunk a szomszéd kölykökkel, bélyeget, szalvétát gyűjtöttünk, a fásszínben apukásdit-anyukásdit játszottunk, este tanultunk kicsit másnapra, aztán nagytatám az Egri csillagokat olvasta folytatásokban (amikor nem a kurtizánokat néztük!). A kerti termésből ribizlibort préseltek a nagyok, íze ma is ott dereng a számban, a gyermekkort idézi...Sosem fogtak be segíteni, mint a rendes falusi gyerekeket, pedig házimunka az lehetett bőven, nagymamám nyöghette oroszlánrészét, dehát én azt akkoriban észre sem vettem...
Tejte, tejte, szép hegyecske.
Tejte, tejte, zöld legyecske.
Kinek tej, te, kinek fejte,
kinek fejte, betegecske?
Álom, álom, jól kínálom,
tejte, tejte, szelídecske –
álommélyem felcsörgedtem,
mellem, keblem lélegeztem.
1. Édesanya.
Csak egy szó.
Édesanya.
Csak egy szimpla, összetett szó.
Édesanya.
Könnyen elemezhető, nincsen túlragozva.
Édesanya.
Mégis mindent magában hordoz, amit kell.
Édesanya.
Csak egy rövid szó.